A kalózkapitány, aki az oszmán flotta legnagyobb parancsnokává vált
2019. október 11. 10:43 Múlt-kor
Algíri támaszpontjáról tartotta rettegésben a Földközi-tenger nyugati medencéjét a 16. század leghírhedtebb kalóza, aki aztán az Oszmán Birodalom legfélelmetesebb tengerészévé vált. Kedvére foglalt el hajókat és fosztott ki kikötővárosokat, kalózgályáit kincsekkel és rabszolgasorba szánt foglyokkal rendre roskadásig megtöltve tért vissza. Hajreddin Barbarossa méltán szolgált rá hírnevére, azonban sokkal több volt egyszerű kalandornál: tehetséges harcos volt, aki politikai érzékével virágzó, az Oszmán Birodalommal szövetséges királyságot teremtett, és állandó jelleggel borsot tört Európa egyik leghatalmasabb uralkodója, V. Károly német-római császár és spanyol király orra alá.
Kalózfivérek
A félelmetes Barbarossa azonban szerény sorból származott. A Leszbosz szigetén 1478 körül Hizr néven született kalóz apja, Jakup aga keresztény szökevény volt, aki az oszmán hadsereg szolgálatába állt (a források megoszlanak abban, hogy görög, török, esetleg albán származású volt-e).
Édesanyja, Katerina egy helybéli görög ortodox pópa özvegye volt, a család fazekasműhelyet üzemeltetett a szigeten.
Hizr egyik bátyja, Arudzs volt a családból az első, aki kalandvágytól fűtve tengerésznek szegődött. Nem tisztázott, hogy Arudzs az oszmán haditengerészetnél, vagy kereskedőhajón szolgált-e, annyi azonban bizonyos, hogy 1503-ban hajóját az ispotályos lovagrend támadta meg, melynek akkori központja Rodosz szigete volt.
Arudzs a keresztények foglyaként két évet töltött gályarabként, mielőtt sikerült megszöknie. Hazatérve immár Hizrrel együtt a Tunézia partjaihoz közeli Dzserba szigetére költözött, amely a muszlim kalózok korabeli központjaként szolgált.
A fivérek tehetségesnek bizonyultak a tengeri rablásban. A keresztény (főként spanyol) hajók elleni támadásokból jelentős vagyonra tettek szert, sikereikkel az algíri emír figyelmét is felkeltették, aki szolgálatába fogadta őket.
Hamarosan már egy tucat hajó felett parancsoltak, amelyekkel spanyol kézen lévő észak-afrikai erősségeket támadtak meg. Egyik ilyen műveletük során történt, hogy Arudzs karját oly mértékben összeroncsolta egy arkebúzból kilőtt golyó, hogy amputálni kellett.
A kalózok paradicsoma
Arudzs azonban eddigre már többről álmodott az egyszerű kalózéletnél: saját királyság felett akart parancsolni Észak-Afrikában. Az ehhez vezető út 1516-ban nyílt meg számára: az algíri emír tőle kért segítséget, hogy kiűzze a spanyolokat az Algírral szomszédos Peñón szigetén található erődítményükből.
Arudzs nem elégedett meg a feladattal: III. Abu Hamo Musza emír nem sokkal később megfulladt napi fürdője közben, Arudzs pedig magát nyilvánította Algír szultánjává, támogatóinak száma pedig egyre nőtt.
Hamarosan elfoglalták Tenes és Tlemcen városait is, a növekvő állam pedig egyre nyilvánvalóbb fenyegetést jelentett V. Károly térségbeli hatalmára. Arudzs tudta, hogy legjobb esélye hatalma megőrzésére az Oszmán Birodalomhoz való csatlakozásban rejlik, ezért 1517-ben felajánlotta szultáni címét I. Szelim török szultánnak.
A Porta cserébe az immár oszmán szandzsákként kezelt Algír beglerbégévé nevezte ki, és ígéretet tett arra, hogy megerősíti a tartomány védelmét saját katonáival.
A spanyol kézen lévő Orán kikötőjéből 1518-ban Tlemcen ellen indult egy spanyol hajóhad, a partraszálló katonák pedig feldúlták a várost.
Az itt tartózkodó Arudzs menekülni próbált, azonban egy spanyol katona megtalálta egy kecskekarámban elrejtőzve a karja helyén ezüstből készült protézist viselő beglerbéget: előbb lándzsájával ledöfte, majd fejét vette.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
