A II. kerületben is lakott a hidegháború leghírhedtebb terroristája, Carlos, a sakál
2020. augusztus 13. 17:58 Múlt-kor
A bécsi OPEC-ostrom, 1975
Bejrútból Kelet-Berlinbe, majd Budapestre utazott, a biztonságos keleti blokkba, nyitva tartva szemét a következő lehetőség után. 1975 végére kieszelte a tökéletes műveletet, amelyről úgy gondolta, sokkolja a világot, és a terrortámadások mintaképeként vonul majd be a történelembe. Egyenlő mértékben brutális, egyszerű és ambiciózus terve az volt, hogy megtámadja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) vezetőinek decemberi bécsi találkozóját.
A terv szerint mintegy 80 embert ejtettek volna túszul a találkozó helyszínén, köztük 11 ország olajügyi miniszterét. A PFLP azt követelte Carlostól, hogy Szaúd-Arábia és Irán (amely ekkoriban szintén az Egyesült Államok szövetségese volt) olajminiszterét azonnal végezze ki, a többi túszt csillagászati összegekért cserébe tervezték szabadon bocsátani később, a pénzt a palesztin felszabadítás ügyének szentelve.
Carlos a művelet előtt plasztikai műtéten esett át, és jelentős testsúlytól is megszabadult, hogy az osztrák hatóságok ne ismerjék fel. December 21-én a csapat tagjai egyenként Ausztriába érkeztek, és Bécsben találkoztak, valamint magukhoz vették a művelethez az országba csempészett fegyvereket és az éberség megőrzéséhez szükséges amfetaminokat, majd az OPEC-találkozó helyszínére hajtottak, a városközpontba.
A terroristák egyszerűen besétáltak a főbejáraton és tüzet nyitottak: egy rendőrt, egy biztonsági őrt és egy OPEC-alkalmazottat azonnal megöltek. A támadók kisebb csoportra osztották a túszokat, és kezdetét vette az egész éjszakás ostromhelyzet.
A támadás során a venezuelai arra utasított egy iraki diplomatát, mondja azt a rendőrségnek, hogy ő „a híres Carlos. Ismernek engem.” Nyilvánvaló volt, hogy a jól öltözött terrorista elégedett volt hírnevével.
Miután a bécsi rendőrség engedett a terroristák követelésének, és a rendelkezésükre bocsátott egy buszt, a túszok egy részét elengedték. 41 tússzal indultak el a buszon a repülőtérre, hogy Algírba repüljenek. Innen Moammer Kadhafi líbiai diktátor megbízható pilótája, a korábban a brit haditengerészetnél szolgált Neville Atkinson vitte őket tovább Tripoliba, ahol számos túszt elengedtek, majd visszarepültek Algírba.
Algéria akkori elnöke, Houari Boumédiène meggyőzte Carlost és társait, hogy engedjék el a megmaradt 11 túszt – köztük a szaúdi és az iráni minisztert, akiket meg kellett volna ölniük –, cserébe a menedékjogért az észak-afrikai országban. A terroristák teljesítették a kérést, és szabadon távoztak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
