A hősies magyar lovasroham, amely az oroszokat is lenyűgözte

2016. február 24. 10:58 Szántó Nóra

Manno Miltiades 1879. március 3-án született Pancsován, egy görög-szerb család második fiúgyermekeként. Édesapja kereskedőnek szánta, de őt a sport és a művészet érdekelte. Gyerekkorától kezdve aktívan sportolt: úszott, futott, kerékpározott, gyorskorcsolyázott, a Budapesti Torna Club (BTC) labdarúgócsapatának középcsatára volt. 1901-02-ben az első két magyar bajnokság gólkirálya és csapatával, a Budapesti Torna Clubbal megnyerte a bajnokságot is, ekkor lett válogatott labdarúgó. Evezésben és gyorskorcsolyában egyaránt négyszeres magyar bajnok. 1912-ben evezésben indult a stockholmi olimpián. Az első világháború kitöréséig közel 200 sportdíjat nyert a sporttársai körében vasembernek, görögnek, vagy Miltinek becézett művész. Az 1932-es Los Angeles-i olimpia művészeti versenyén Birkózók című kisplasztikájával ezüstérmet nyert.

Sportkarrierje mellett a rajzkészségét is fejlesztette. Hegedüs László festőművésztől, a Képzőművészeti Főiskola tanárától sajátította el a művészi alapokat. 1905-től Münchenben a Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait. A sport képezte alkotásainak központi témáját, kezdetben karikaturistaként dolgozott a korabeli élclapokban, miközben festőként és szobrászként is próbálgatta tehetségét.

Katonai pályafutását egyéves önkéntesként kezdte a brassói 2. huszárezrednél 1903. október 1-jétől, melynek teljesítését követően, 1904 őszén tartalékos hadapródjelöltként szerelt le. Tartalékos huszár hadnaggyá 1909. január 1-jén léptették elő, s a 2. közös huszárezred tartalékállományából a szegedi 3. honvéd huszárezred tartalékába helyezték át.

Az első világháború kitörésekor Manno Miltiades népfelkelő huszár hadnagyként önként jelentkezett harctéri szolgálatra, a budapesti 1. honvéd huszárezred törzsének állományába került. Az Osztrák-Magyar Monarchiának a modern hadászatban, s harcászatban komoly háborús tapasztalata nem volt, ezért a lovasságnál és a gyalogságnál is a XIX. századi előírásokat igyekeztek hasznosítani. Azt gondolták, hogy az orosz és az osztrák-magyar lovasság keresni fogja a mielőbbi összecsapás lehetőségét és az ilyen lovasrohamban a korabeli szabályzatok szerint nem kellett erős tüzérség és sok géppuska. Ezért a Monarchia szinte minimális tüzérséggel és nagyon kevés géppuskával, az esetlegesen gyalogosan megvívandó harcokhoz szükséges szurony és gyalogsági ásó nélkül indította útba huszárait.

A mozgósítást követően augusztus 5-éről 6-ára virradó éjjel kezdődött az Oroszország elleni haderők felvonulási körletbe való szállítása. A magyar királyi 5. honvéd lovashadosztály parancsnoka, Froreich Ernő altábornagy elhatározta, hogy megerősített hadosztályával augusztus 16-án átkel a Zbrucz folyón, amely egyben a határvonalat is jelentette. A hadosztályparancsnok mielőbb meg akart küzdeni az orosz lovassággal, ezért elhatározta, hogy a Gorodoktól nyugatra sejthető kozákokat északról és délről átkarolva megtámadja. A harci láz hevében nem várta be a kiküldött felderítő járőrök jelentéseit az ellenség helyzetéről. Ezért anélkül, hogy tudta volna: hol, milyen erős ellenség van előtte; s abban a hitben, hogy az oroszok – az eddigi tapasztalatoknak megfelelően – erélyes támadásnak nem fognak ellenállni; nemkülönben attól a vágytól sarkallva, hogy augusztus 18-ára, az uralkodó születésnapjára egy győzelmes rohamról számoljon be, támadási parancsot adott. A roham az orosz tüzérség és géppuskás osztagok tüzében összeomlott, az 5. lovashadosztály 24 tisztjét, 450 huszárját és 650 lovát elveszítette.

A lovasrohamban parancs továbbítása során sebesült meg géppuska lövedéktől a bokáján Manno Miltiadesz, amely egyben sportolói pályafutásának végét jelentette. A gyászos végű huszárrohamról írta a következő, mandolinnal kísért rövid verset, amelyet később baráti körben többször is előadott:

Asztalos, csinálj koporsót,
Egy egész ezrednek valót,
Vérbetűkkel, vérbetűkkel
Írd rá eztet:
Itt nyugszik az első honvéd
Huszár-ezred.

A Gorodokon lévő orosz lovashadosztály parancsnoka a megsebesült foglyokkal kezet fogott és a következőket mondta: „Gyönyörű roham volt. Gratulálok Önöknek. Én lovas vagyok és tudom, hogy mi ez. Nem hittem volna, hogy ma ilyen rohamot lehet végrehajtani.” Mannot 1915. március 1-jén léptették elő népfelkelő huszár főhadnaggyá, majd később századossá. A gorodoki rohamban tanúsított magatartásáért 1915. május 15-én megkapta a Bronz Katonai Érdemérmet a Katonai Érdemkereszt szalagján, pár hónappal később – 1915. szeptember 13-án – az Ezüst Katonai Érdemérmet a Katonai Érdemkereszt szalagján, a Sebesültek Érmét, szalagján egy sebesülési sávval, a Károly Csapatkeresztet és az 1930-as évek elején a Magyar Háborús Emlékérmet.

1917-ben a Monarchia csapatai visszafoglalták a galíciai hadszíntereket, ekkor egy katonai küldöttség, melynek Manno is tagja volt felkereste a Gorodok melletti csatamezőt, ekkor volt lehetősége több vázlatot is készítenie. Tervei alapján Nemes György mintázta meg a domborművet, mely rohamozó huszárokat ábrázol. Az előtérben kivont karddal vezénylő tiszt, mögötte trombitát fújva vágtató huszár. A hátrább látható huszárok közül többen golyótól találva hanyatlanak le a lóról.

A relief alsó részére, Somogyváry Gyula fogalmazta a kétsoros szöveget: A • ZENGŐ • KÜRTSZÓ • RÉGEN • ELVIHARZOTT • S • LEGENDÁK • ŐRZIK • MÁR • A • HŐSI • HARCOT • A • MELYNEK • HÍRE • SZÁJRÓL • SZÁJRA / JÁR • HOGY • TŰZÖN • POKLON • VIRTUSÁBAN • ÉGVE • VÉRES • CSATÁKBÓL • AZ • ÉGBE • SZÁGULDOTT • EGYKOR • A • MAGYAR • HUSZÁR. A mészkő keret felső részébe felvésett felirat: A GORODOKI LOVASROHAM EMLÉKÉRE /1914. VIII. 17. Az alsó részén egysoros szöveg: A ROHAMBAN RÉSZT VETTEK A M. KIR. 1., 6., 7. ÉS 8. HONVÉD HUSZÁREZREDEK.

Az emléktábla története

A gorodoki lovasroham 15. évfordulóján, 1929. augusztus 17-én avatták fel ünnepélyes keretek között a budapesti Ferenc József lovassági laktanya főépületének falán a budapesti 1., a zalaegerszegi 6., a pápai 7. és a pécsi 8. honvéd huszárezredek hősiességét megörökítő domborművet. A tábori misét követő beszédet József főherceg mondta, székesfőváros nevében Dr. Czebe Jenő tanácsos, a hajdani 5. lovas hadosztály egykori tisztikara nevében gróf Bissinger Nándor koszorúzott. Az emlékművet az avatás után is megbecsülték, évente augusztusban megemlékezést tartottak a domborműnél.

1945 után a laktanyába a rendőrség egységei költöztek, és a domborművet a Belügyminisztérium intézkedésére, 1948-han a Hadtörténeti Múzeumnak adták át, de sajnos a kőkeret nélkül. Hosszú évtizedekig a gyűjteményi raktárban pihent, 2004-ben a világháború kitörésének 90. évfordulóján lett újra látható. A bronz dombormű az elmúlt évtizedekben nagyon rossz állapotba került, felülete oxidálódott, több helyen repedések keletkeztek rajta, ezért felújítása szükségszerű volt. A kőkeret felirata nélkül nem volt teljes az emléktábla, ezért korabeli fényképek és újságcikkek alapján a rekonstruáltatták. Így végre méltó helyére került a Hadtörténeti Intézet Díszudvarán, ahol több első világháborús, a 61., 63. 82. gyalogezred és 15. honvéd és 15. népfelkelő gyalogezred emléktáblái társaságában látható.