A háziállatokra is maszkot húztak az 1918-as influenzajárvány idején

2020. április 21. 14:13 Múlt-kor

„A nátha kórokozója nem törődik a lelkiállapotoddal vagy az elveiddel. Ha beköltözött az orrodba, teljesen mindegy, hogy félsz tőle vagy sem” – magyarázta egy alkalommal Woods Hutchinson angol-amerikai orvos (1862-1930), aki egyébként határozottan ellenezte a vegetarianizmust, és ajánlotta a vöröshúsok és a fehér kenyér rendszeres fogyasztását.

A szakember ugyanakkor nem támogatta a karantént, szerinte a szájmaszk a gyilkos kór elleni védekezés legjobb módja. Gyakran emlegette a nyugati államokat, mint követendő példákat, ott ugyanis néhány város nyilvános helyein kötelező maszkviselést rendeltek el a hatóságok. Mivel akkoriban nem állt rendelkezésre hatalmas mennyiségű orvosi szájmaszk, sokan egyszerűen valamilyen szövettel tekerték be a fejüket. Néhány amerikai pedig odáig ment, hogy a háziállatainak is maszkot adott.

Az első kép a spanyolnátha tombolásának hónapjaiban készült a kaliforniai Dublinban. Az ismeretlen család hat embertagja hagyományos maszkokat visel, ám a családfő kezében látható macska is kapott egyfajta maszkot, amelyet az orrára, valamint a szájára rátekert, a feje hátsó részén megkötött, fehér színű gézdarabból állt. A legújabb kutatások szerint a COVID-19 is képes állatokat megfertőzni, ám jelenlegi állás szerint attól nem kell tartanunk, hogy a macskánk vagy a kutyánk megfertőz minket. Kínában azonban több esetben is előfordult, hogy a házikedvencek fejét teljes egészében bebugyolálták, csupán a szemeiknek hagytak meg egy-egy lyukat.

Ezzel szemben a spanyolnátha idején komolyan tartottak attól, hogy a kedvtelésből tartott állatok megfertőzhetik a gazdáikat. A Pennsylvania állambeli Allentown városi tanácsának egyik tagja például mereven ragaszkodott ahhoz az elmélethez, hogy a kutyák és macskák a felelősek a járvány terjedéséért, és támogatta a teljes kiirtásukat, vagy legalább a szőrük leborotválását, hogy megelőzzék a további megfertőződéseket. Phoenixben pedig elterjedt az a pletyka, hogy a kutyák terjesztik az influenzát. A rendőrök elkezdték az elcsatangolt jószágok szisztematikus leölését, de számos háziállat-tulajdonos is véget vetett házőrzője életének. Szerencsére nem alakult ki akkora háziállat-mészárlás, mint 1939 őszén, a háborúba lépő Nagy-Britanniában.

Rosszabb a világháborúnál

Albert Gitchell, az amerikai hadsereg szakácsa 1918. március 4-én, a kansasi Fort Rileyben rosszul lett, láza hirtelen negyven fok közelébe szökött. Nem tudtak segíteni rajta, röviddel később meghalt − ő lett a közel másfél éven át tomboló járvány első név szerint ismert áldozata. A gyilkos kór tehát feltehetőleg az Újvilágból érkezett, ám a háborús országokban cenzúrázták az influenzajárványra vonatkozó tudósításokat, így a valós veszélyekről szóló első hírek a semleges Spanyolországból érkeztek − ezért ragadt rá a spanyolnátha kifejezés, bár a spanyolok francianáthaként emlegették.

A pandémia néhány hónap alatt végigsöpört a földkerekségen Alaszkától Dél-Afrikáig, Brazíliától a Fidzsi-szigetekig, pedig az idő tájt még nem volt polgári légi közlekedés. Világszerte legkevesebb ötvenmillió ember halálát okozta, de néhányan százmillióra becsülik az áldozatok számát − ami jóval meghaladja az első világháborúban elesettekét. A bolygó akkori kétmilliárdos népességének három-öt százaléka veszett oda.

Bár a járványok többsége esetében a gyerekek és az idősek a legveszélyeztetettebb csoportok, a spanyolnátha a fiatal, életerős, 20-40 év közötti felnőttek körében szedte a legtöbb áldozatát. Mindez valószínűleg azért történhetett, mert ez a korosztály gyerekként csak a H3N8 influenzának volt kitéve, így a röviddel 1918 előtt megjelenő H1N1 influenza A-vírusával szemben semmilyen védettséget nem szerzett.

Világszerte számos szokatlan jogszabályt hoztak a járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Franciaországban például megtiltották a köpést, Arizonában pedig a kézfogás vált bűncselekménnyé.