A 3500 éves gumilabda, amely örökre megváltoztatta a sportot

2016. január 27. 18:32

Évekkel Mexikó meghódítása után, 1528-ban Hernan Cortés visszatért a spanyol királyi udvarba, és V. Károly király számára számos kincset, valamint egy egzotikus, kakaóbabból készült italkülönlegességet hozott. Magukkal vittek egy egyszerű tárgyat, egy gumiból készült labdát is, amely valósággal megbabonázta a konkvisztádor társait – olvasható a history.com cikkében.

A madridi királyi udvar előkelőségeit is lenyűgözte a „gravitációt meghazudtoló” gumilabda, valamint az aztékoktól tanult ősi csapatjáték, az ulama, amelyet a kalandorok be is mutattak az udvarban. A játék lényege az volt, hogy a – kezdődobás kivételével – a játékosok a kezükkel vagy a lábukkal nem érhettek hozzá a pattogó labdához, csak a csípőjükkel, fenekükkel vagy a térdükkel szabályozhatták röppályáját. Az európaiak ekkor már régóta labdáztak, a futballhoz hasonló játékot űztek, azonban a labdájuk csupán egy „élettelen” tollakkal, szőrrel és levegővel töltött bőrgömb volt, amely nem pattogott úgy, mint az ulamalabda.

Pedro Mártir de Anghiera, V. Károly udvari történésze még emlékezett arra a labdára is, amelyet Kolumbusz 1493-ban hozott Madridba, így írt róla: „egyszerűen nem értem, hogy ha a földre dobjuk a labdát, akkor a következő pillanatban miért van már a levegőben”.

A spanyolok akkor még nem tudhatták, hogy a Cortés emberei által bemutatott sport a világ talán legrégebbi játéka, amely valójában több mint háromezer éves. A kutatások szerint a közép-amerikai olmék néptől származhat, amely törzs navatl nyelven kimondott neve „gumiembereket” jelent. Magának a játéknak máig fennmaradó neve a navatl nyelvű nevéből, az ullamaliztli szóból (jelentése: gumilabdajáték) származik.

A régészek Mexikó és Közép-Amerika különböző területeiről már több tucatnyi gumilabdát fedeztek fel, a legrégebbiek Kr. e. 1600-ból származnak. Továbbá feltártak már Kr. e. 1200-ból olyan kerámiaalakokat is, akik minden bizonnyal ulamajátékosokat ábrázoltak. Az Egyesült Államokbeli Arizona és Honduras közötti területen a régészek már több mint 1500 ulamapályát is feltártak, amelyeket az olmékok és minden valószínűség szerint az aztékok, valamint a maják használhatták.

Az ulamapályák általában két magas kőfalból álltak, amelyek között zajlott le az összecsapás. A különböző korokból és régiókból többféle játékszabályt is ismerünk. Az általában hét játékosból álló csapatnak az egyik legismertebb szabály szerint a másik térfelére kellett eljuttatnia a labdát úgy, hogy csupán az előbb elmondott testrészekkel érhettek hozzá. Egy másik, a mai teniszre vagy baseballra emlékeztető szabály szerint valamilyen fa ütővel irányították a labda mozgását, míg egy harmadik verzió szerint egy, a falon, függőleges, akár három-négy méteres magasságban lévő kőkarikán kellett átjuttatni a gumilabdát.

A játékosok a kezükön kesztyűket hordtak, valamint szarvasbőrből készült ágyékkötőket és egyéb, a labdával érintkező testrészekre kerülő védőfelszereléseket viseltek, ugyanis a négy kilogrammos labda jelentős sérüléseket is okozhatott. Diego Duran spanyol szerzetes írása szerint volt, hogy a gyomruk vagy a szájuk sérült meg, de akár halálos is lehetett a helyi erdők kaucsukfáiból kinyert gumiból készült labdával való találkozás.

Az ősi játék bizonyos elemei igen hasonlóak a mostani csapatsportokhoz: például olykor vallási ünnepek során játszották, mint például a mai amerikaiak hálaadáskori futballját, a falak felett ülő nézők pedig erjesztett kukoricából készült alkoholos italokat szürcsöltek egykoron. Továbbá a szponzorok jelenléte, de a sporttal kapcsolatos szerencsejáték sem volt ismeretlen a prekolumbuszi időkben. Az aztékokról egyes források például azt állítják, hogy olykor nem csupán földjeiket, hanem gyermekeiket, sőt magukat is feltették tétként. Ha vesztettek, rabszolgákká lettek, olykor pedig feláldozták őket, ha csak nem fizették ki időben a megfelelő pénzösszeget.

Egyes ulamajátékok során a tét valóban hatalmas volt, ám ennek az esetnek nem volt a szerencsejátékhoz köze. A sportpályákat az isteneknek szentelték, és időnként a vesztes csapat tagjait az isten tiszteletére feláldozták, vagyis rituálisan lefejezték. A Chichen Itzában talált domborműveken látható események is megörökítették az egyik ilyen alkalmat.

A spanyolok egy idő után pogány időtöltésként tekintettek az ulamára, és 1585-ben végleg betiltották. Ugyanakkor nem tűnt el örökre, hiszen elszigetelt csoportokban ma is játszák Közép-Amerikában, például a mexikói Sinaloa államban. Az öt évszázaddal ezelőtt Európába érkező gumilabda valósággal meghódította a kontinenst, és tulajdonképpen ma is a bűvöletében élünk: a tenisztől a kosárlabdán át a futballig a világ legnépszerűbb labdajáték játékszereinek mind lényeges eleme a gumi.