500-nál is több áldozatot szedett az egyszerű földműves, akit „Fehér Halálnak” hívtak
2018. november 8. 15:50 Múlt-kor
Káosz az ellenség soraiban
A Vörös Hadsereg veszteségei Häyhä tevékenysége nélkül is igen magasak voltak a néhány hónapos háború alatt. Ennek fő oka a felkészülésre kapott kevés idő, a vezetők alkalmatlansága és felszerelésük hiányossága volt. A szovjet haderő az ezt megelőző évek során más szervezetekhez hasonlóan Sztálin legnagyobb politikai „tisztogatását” szenvedte el, melynek eredményeképpen a párthűség, és nem a szakértelem vált elsődleges szemponttá a harctéri vezetők kinevezésében. Ez tovább növelte a rengeteg elhurcolt, illetve kivégzett vagy bebörtönzött katona miatti logisztikai zűrzavart.
E káosz eredményezte többek között azt, hogy a téli hadművelethez a szovjet katonák nem kaptak fehér álcaruhát, ami által a havas tájon könnyű célpontot nyújtottak a finneknek, köztük Häyhänek is. A szovjet haderő mozgása összehangolatlan volt, és helyzetén nem könnyített az sem, hogy Finnország igen kevés jó minőségű úttal rendelkezett. A finn haderő ezek mentén rendezkedett be védekezésre. További hátrányt jelentett a szovjetek számára, hogy az ország melegebb tájairól vezényeltek Finnországba a téli hadviselésben képzetlen egységeket, amelyek között tömegesen szedte áldozatait a fagy.
Simo Häyhä szolgálatának nagy részét az úgynevezett kollaai csatában töltötte, amely 1939. december 7-étől 1940. március 13-áig folyt a Kollaa folyó mentén, Karéliában – a hihetetlen számú megölt ellenséget körülbelül 100 nap alatt „gyűjtötte össze”. Az északi télben ráadásul az eredményes lövészetet időben korlátozták a rövid nappalok – habár bizonyos formákban létezett már éjjellátó felszerelés (Tihanyi Kálmán 1929-es találmányának köszönhetően), nem volt még széles körben elterjedt, gyalogsági felhasználása pedig csupán a világháború legvégén, 1945 folyamán fordult elő először (a német „Vampir”, illetve az amerikai T3 rendszer formájában). Häyhä későbbi beszámolói szerint sokszor kimondottan előnyt jelentett az, hogy ilyenkor nem kerül magasra az égen a nap, mert ez is kiemelte az ellenséges katonák körvonalait.
A „Fehér Halál” egyre terjedő híre igencsak negatív hatással volt a szovjet katonák harci kedvére, míg a finn sajtó igazi legendát kovácsolt a „láthatatlan katonából”. A szovjet vezetők kimondottan az ő semlegesítésére vetettek be számos alkalommal tüzérséget vélt pozíciója körül, illetve küldték saját mesterlövészeiket Häyhä levadászására. A mesterlövészt 1940. március 6-án lövés érte az arcán – állkapcsának bal oldalát és bal arccsontját nagyrészt szétroncsolta a gyújtó-romboló puskalövedék, az őt megtaláló finn katonák szerint „a fél arca hiányzott”. Häyhä nem halt bele a sebesülésbe, azonban kómába esett – különös egybeesés, hogy éppen a béke kihirdetésének napján, március 13-án nyerte vissza eszméletét. Addigi tizedesi rendfokozatáról személyesen a finn fegyveres erők főparancsnoka, Mannerheim marsall léptette elő alhadnaggyá.
Häyhä több év alatt teljesen felépült sérüléséből, és a háborút követően sikeres jávorszarvasvadász, illetve kutyatenyésztő lett – egy alkalommal Urho Kekkonen finn államfővel is vadászott. Amikor egy 1998-as interjúban megkérdezték, hogyan vált ennyire jó lövésszé, annyit válaszolt: „Gyakorlás.” Nem sokkal 2002-es halála előtt azt a kérdést tették fel neki, bánja-e ennyi embertársa megölését. „Csak azt tettem, amit parancsoltak, olyan jól, ahogyan csak tudtam” – válaszolta.
A Szovjetunió végül az eredetileg követelt területeknél többet szerzett Finnországtól – az akkori ország területének mintegy 10 százalékát –, azonban aránytalanul nagy árat fizetett érte: a 70 000 finn halottal és sebesülttel szemben a Szovjetunió a konzervatívabb becslések szerint 320 000, mások szerint csaknem 400 000 embert veszített.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
