47 hosszú év után nyerte vissza önrendelkezését Magyarország a szovjet kivonulással
2021. június 19. 08:19 Múlt-kor
A remény letörése
A fordulópontot 1953. március 5., Sztálin halála jelentette. A helyére lépő Hruscsov ekkor még az enyhülés politikáját képviselte, és a nyugati szövetségesekkel igen gyorsan megegyezett Ausztria demilitarizálásáról.
Magyarországon is egy hasonló megoldást preferált volna az emberek többsége a szovjet megszállással szemben, különösen azután, hogy „tanítója” halálával Rákosi Mátyás pozíciója is megrendült, és a magyarországi kommunista diktatúrában is változás látszott bekövetkezni.
Rákosi helyére az új szovjet vezetés a mérsékeltebb Nagy Imrét nevezte ki, aki megszüntette az internálótáborokat, és érezhető javulást ért el az életszínvonalban, ténylegesen is eltávolodva a sztálinista vonaltól.
Rákosi bosszújának pillanata 1955-ben jött el, amikor Nyugat-Németország NATO-taggá válását használta ki arra, hogy a megváltozott helyzetben Nagyot Moszkvába hívassák, ahol nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Rákosi maga nem térhetett vissza a hatalomba, azonban hű emberein – Hegedüs Andráson, majd Gerő Ernőn – keresztül igyekezett visszaterelni a legridegebb diktatúrába az országot.
1955-ben fontos változás következett be: Ausztriából minden idegen katonai erő kivonult, az ország az örök semlegességet vállalta. Ez nagy mértékben fellelkesítette a magyar közéletet is, mivel Magyarország megszállva tartásának addigi névleges oka az volt, hogy az Ausztriában állomásozó szovjet csapatokkal való közvetlen logisztikai kapcsolat fenntartásához szükséges.
Szovjet T-54 típusú harckocsi a Szent István (akkor Néphadsereg) körúton a színlelt kivonulás idején, 1956. október 31. (Fortepan / Nagy Gyula)
Az osztrák megegyezés dacára azonban az is tény volt, hogy Magyarország „elvesztésével” Ukrajna délnyugati határánál nem maradt volna a Szovjetunióval szövetséges ütközőállam. Az NSZK a nyugati katonai szövetségbe való bevétele okán a szovjet vezetés úgy döntött, saját szövetséget alapít: május 14-én Varsóban a „Barátság, Együttműködés és Kölcsönös Segítségnyújtás Szerződése” aláírásával megalakult a Varsói Szerződés néven ismert katonai tömb.
Magyarország innentől a többi kommunista országhoz hasonlóan szerves részévé vált a szovjet védelmi stratégiának, amely az Egyesült Államok európai jelenlétét volt hivatott ellensúlyozni. Az 1951 óta a Magyar Néphadsereg nevet viselő, egyre inkább szovjet mintára szerveződő magyar haderőt egyre szorosabban integrálták a szovjet jelenlét kiszolgálásába, az esetleges háború esetén leginkább kiegészítő szerepre volt hivatott.
AZ 1956 júniusában vérbe fojtott lengyelországi munkásfelkelés, majd a Nagy Imre-i irányvonalat képviselő Gomułka-rezsim intézkedéseinek hatására Magyarországon ismét felerősödtek a követelések a diktatúra megszűntetésére, a többpárti parlamentarizmushoz való visszatérésre, a szovjet csapatok kivonására, valamint immár a Varsói Szerződésből való kilépésre is. Ezek végkifejlete az 1956-os forradalom és szabadságharc volt.
A forradalom kezdeti sikere volt október 24-én a második Nagy Imre-kormány megalakulása, majd a zavaros helyzet többszöri változását és a szovjet kudarccal végződő véres budapesti harcokat követően október 31-én a szovjet csapatok kivonásának, illetve a Varsói Szerződésből való kilépés megkezdésének bejelentése.
Valójában már ezen a napon eldőlt Moszkvában, hogy a magyar forradalmat katonai erővel fogják leverni, és a látszólagos kivonulási intézkedések dacára valójában több szovjet alakulat érkezett Magyarországra mind légi, mind szárazföldi úton. A forradalmat a november 4-én kezdődő Forgószél hadművelet keretében vérbe fojtották.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
