Megvakulhattak az ősi Britannia gyermekmunkásai
2014. szeptember 22. 08:58
A legújabb kutatások szerint mintegy 4 ezer évvel ezelőtt 10 év körüli gyermekek készítették a korabeli fegyverek, valamint ékszerek miniatűr aranyberakásait az ősi Britanniában, ami szakértők szerint akár vakságig terjedő szemromláshoz is vezethetett.
200 évvel ezelőtt, a Stonehenge-től kevesebb mint egy kilométerre apró berakásokkal díszített tárgyakat fedeztek fel brit régészek, ezeket ma is az őskori fémmegmunkálás legszebb példáinak tartják Britanniában. Bár egy tőr fából készült markolatának csak a töredéke maradt fenn az utókor számára, a szakértők úgy vélik, egykoron mintegy 140 ezer berakás díszítette, ami szinte hihetetlenül hangzik, hiszen egy négyzetcentiméteren ezer darabkának kellett lennie - ez gyakorlatilag majdnem olyan sűrű, mint a hajszálak a fejünkön.
Az aprólékos munkának azonban nagy ára volt: 15 évesen néhány gyermekmunkás rövidlátóvá vált, 20 éves korukra pedig akár meg is vakulhattak. Ronald Rabbetts optikai szakértő szerint éles látásuk miatt csak a gyermekek, valamint a tinédzserek voltak alkalmasak az ilyen munkára ezer évvel azelőtt, hogy a nagyító első formáit felfedezték volna, ugyanis 21 éves kor után nagyobb valószínűséggel romlik az ember szeme.
A gyermekmunkások látása rohamtempóban romlott, ennek ellenére életük hátralévő részében is ezt a munkát végezték. "Egyfajta társadalmi - bronzkori kézműves - réteg alakult belőlük, gyermekkori munkájukból kifolyólag egész életükben rövidlátók voltak, ebből fakadóan a díszítésen kívül más munkát nem is tudtak végezni. Ezt a törzsek tagjai megértették, és támogatták lassan megvakuló társaikat" - magyarázta Rabbetts.
A Bush Barrow nevű temetkezési dombból való eszközök a délnyugat-angliai Devizes Wiltshire Museumának új galériájában kerültek kiállításra. Ezek a tárgyak rendkívül egyszerű eszközökkel készültek, ám páratlanul kifinomult geometriai tudásról tanúskodnak. A BBC2 dokumentumfilmjében bemutatott leletek vizsgálatai során elsőként nézték meg a kutatók, hogy a munkának milyen egészségügyi kockázatai voltak.
A Bush Barrow temetkezési halmot 1808-ban amatőr kezek tárták fel. Az ebben a sírban talált temetkezési anyaglelet volt az egyik leglátványosabb, amelyet valaha Nagy-Britanniában felfedeztek. Egy fejsze, egy buzogány és egy aranyöv mellett bronz és réz tőrök kaptak helyet a sírboltban, valamint egy igen igényesen elkészített, rombusz alakú dísz volt a megboldogult mellkasán. A legszebb lelet azonban az előbb említett, fa markolatú kés volt, amelyet az ásatók sajnos megrongáltak.