Megújul az 1. világháborús hadifogoly-temető

2014. augusztus 12. 11:07 Nagy Attila

A temető

A Csallóközi Lapok 1914. szeptember 16-ai számában így ír: „Orosz hadifogolytábor Dunaszerdahelyen. Szokatlan események között élünk, ebből Dunaszerdahelynek is része van, amennyiben orosz hadifoglyok telepének szemelték ki. A fogoly tábor a kir. járásbíróság és a vasúti állomás (között, az) úgynevezett Prileszky tagon vagy 50 holdon van elhelyezve. A tábor szögesdrót sövénnyel van körül véve. A tábor lakóinak első része 4000 ember hétfőn érkezett meg a bősi hajóállomásról fél század szabadkai 6. sz. honvédgyalogezred népfelkelőjének kíséretében. Az orosz hadi foglyok egyelőre a szabadban szalmán hálnak s maguk fogják felépíteni a barakkokat, amelyek fűthetőek lesznek. A foglyok között 10 orvosnövendék és egy törzsorvos és egy segédorvos is van, akik el vannak különítve a többi foglyoktól.”

A foglyok megjelenésével szinte egy időben, 1914. szeptember 18-án már észlelték is a táborban az első kolera-megbetegedést – a város szerencséjére Spányik ezredes állomásparancsnoknak, illetve Vozáry László alezredesnek, az őrzászlóalj parancsnokának a szigorú intézkedése nyomán a táborból nem indulhatott ki járvány, s nem tizedelte meg Dunaszerdahely lakosságát. A helyi újságban is az óvintézkedések fokozott betartására kérték a lakosságot: „A hatóság és a katonaság vállvetve mindent elkövet, hogy a járvány községünkre ne csapjon át. Ez különben nagyrészt a közönségtől is függ. Kerüljük azért a fertőzött fogolytábor közelségét is!” A járvány megjelenésekor, szeptember 22-én Sándor János belügyminiszter is szemrevételezte a tábort, és benne „az utóbbi napokban épített kórházat és kolerabarakkokat is.”

Minden intézkedés ellenére kolerában és vérhasban rövid időn belül több száz fogoly vesztette életét. A halottak számára Sikabonyban, a régi temető mellett új katonai temetőt nyitottak: maguk a foglyok emelték az ott található görögkeleti kis ortodox kápolnát. A temető bejárata a mai nagyabonyi út felől volt, egy nagy fakapun keresztül lehetett bemenni – a kapu fölött a következő szöveggel: Russ. Kgf. Friedhof / Orosz Hadifogoly Temető. A sírok között kis utacska vezetett a kápolna és a tőle jobbra eső halottasház felé, ahol az elhunytakat felravatalozták. A nyitott kápolnácskába hat lépcsőn lehetett felmenni, benne szépen színezett ortodox szentkép látszott a Megváltóról, amely előtt az – egyébként mélyen vallásos orosz – katonák imádkoztak. Két oldalról egy-egy kard-imitáció volt látható, s a kápolna tetején a kis hagymakupolácskák az ortodox keresztre irányították a figyelmet.

Maga a temető rendkívül gondozott volt. A sírok keresztjei is jellemzően ortodox hármas keresztű fejfákkal voltak ellátva, rajtuk az eltemetettek nevei helyett a kereszteken sorszámokkal. Ugyanitt temették el a tábor orosz zsidó foglyait is – az egyik tiszt kősíremléke még ma is megtekinthető a temetőben.

A tábor története során számos járvány vonult végig lakóin: az említett kolera és vérhas mellett más ragályos betegségek, többek között tífusz is megjelent, de 1917-18-tól kezdődően az éhezés is nagy csapást jelentett. 1914 és 1918 között a sikabonyi orosz katonai temetőbe a levéltári adatok szerint mintegy 1900 elhunyt orosz (majd később román, olasz stb.) hadifoglyot temettek el. A temetések saját katonai tiszteletadással zajlottak, a tábori – a korabeli sajtó szerint kitűnő – énekkar éneke mellett. (Somorján például százfős énekkar működött az ottani hadifogolytáborban.)

Az 1918. novemberi dunaszerdahelyi fegyverletétel után a tábort a lakosság kifosztotta, s az addig karban tartott temető gazdátlanná vált. Előbb a helyiek, majd a cserkészek gondozták azt, s a város hatáskörébe került annak rendben tartása. Az 1938-as csehszlovák kivonulás után a magyar honvédelmi minisztérium felügyelte. „Nagyságos Főszolgabíró Úrnak, Dunaszerdahely. Tisztelettel bejelentem, hogy a sikabonyi hadifogolytemető pontos helyszínrajzát egy: 100-hoz méretben elkészítettem Losonczy Lajos igazgató tanítóval, mert a csehszlovákok kivonulásakor az elégették és mintegy 50 drb. fejfa elhelyezése bizonytalanná vált kétszeres megjelenés veszélye folytán. Elkészítette nevezett tanító a rajzhoz 2 példányban az összes adatokat feltüntető névjegyzéket is, melynek egy példányát megőrzés végett beterjesztek” – írja a körjegyző 1942-ben.

1945 után a temető állapota folyamatosan romlott, ám segített, hogy 1951. január 1-jével a szlovák belügyminisztérium hatáskörébe került a katonai temetők gondozása. A belügy a városi nemzeti tanácsok hatáskörébe utalta a kegyhely felügyeletét, a helyreállítással és karbantartással egyetemben. 1989 változásai után a város lakói megfeledkeztek erről a temető(jük)ről (is), s mára elhanyagolt és méltatlan helye lett Dunaszerdahelynek, amelytől mindenki elfordítja a fejét. S hogy mi segíthetne ezen a mai áldatlan állapotokon? Egy valóban széleskörű összefogás és odafigyelés nem csupán a város, hanem bizony a város lakói részéről is. Mert ahogyan ez a temető senkié, úgy mindenkié.

1. A temető
2. Felhívás