Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lovas emléktúra az I. világháború áldozatainak kegyhelyeihez

2014. június 5. 15:52 MTI

Az I. világháború áldozatainak tiszteletére emelt magyarországi emlékhelyekhez indulnak túrára június 12-én Kisújszállásról a Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjai, a lovasok Nagycenkig tartó útjuk során 400 kilométert hagynak maguk mögött.

<

Horváth György nagykun főkapitány, hagyományőrző őrnagy az MTI-nek elmondta: a lovas túra csaknem száz helységet érint, a jelentősebb állomások: Kisújszállás, Besenyszög, Jászladány, Jászberény, Jászfényszaru, Gödöllő, Mogyoród, Budakalász, Pilisvörösvár, Lábatlan, Komárom, Ács, Győr, Csorna, Kapuvár és végül Nagycenk. Az út alatt több helyen lovas és gyalogos hagyományőrzők csatlakoznak hozzájuk. A héttagú lovas csapat emlékzászlót visz magával, amelyre minden településen a koszorúzás alkalmából szalagot kötnek majd a helyi hagyományőrzők, településvezetők.

Horváth György tájékoztatása szerint a túra útvonalát előzetesen gépkocsival bejárták, kijelölték a biztonságosan járható utakat, és megszervezték a szállásukat. Naponta 50-60 kilométer tesznek majd meg lépésben, ügetésben, vágtában és a lóval sétálva. Várhatóan június 19-re érkeznek Nagycenkre, ahol a nemzetközi nyílt katonai lovas bajnokságot rendezik. A túra része lesz, hogy a Vasfüggöny lebontásának 25. évfordulójáról is megemlékeznek június 21-én a magyar-osztrák határon.

A Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjai már több lovas emléktúrán vettek részt, így végigjárták a Honfoglalás-túrát, a Kunok I. Világtalálkozójához kapcsolódva pedig a Radnai-hágónál jártak egy 600 kilométeres úton. Tavaly Virágh Gedeon nádorhuszár főhadnagy tiszteletére vettek részt emléktúrán nagykunsági és kiskunsági lovasokkal közösen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lovas emléktúra az I. világháború áldozatainak kegyhelyeihez

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra