Akiknek "nem kellett" a korona
2014. június 3. 14:23
Akik a Szent Koronára mondtak nemet
A magyar történelemben a 14. század elejéig közel tíz alkalommal fosztották meg a magyar királyt a tróntól, azonban először 1307-ben fordult elő, hogy egy magyar uralkodó ténylegesen lemondjon a Szent Koronáról. A bajor hercegi minőségében Magyarországra érkező Wittelsbach Ottó 1307-ben az erdélyi vajda, Kán László fogságába esett, s onnan csak úgy szabadulhatott, hogy lemondott a koronáról és a magyar trónról. Szabadulása után azonnal hazatért Bajorországba, s bár korábban lemondott róla - 1312-ben bekövetkező haláláig viselte a magyar királyi címet. 1385-ben Nagy Lajos leánya, Mária adta át az uralkodói jogokat Durazzói Kis Károlynak, akit néhány héttel később tőrbecsalt az édesanyja a hozzájuk hű nemesek segítségével.
Bár Szapolyai János az 1538-as váradi békében ígéretet tett Habsburg Ferdinándnak, hogy az uralma alatt álló területek halálát követően reá szállnak, 1540-ben azonban fia született, s híveit megeskette, hogy megszegik a szerződésben foglaltakat. Fráter Györgyék így is tettek, s még abban az évben megkoronázták a pólyás János Zsigmondot, aki évtizedekkel később többször is lemondott királyi címéről, ám a politikai cselszövések, illetve a törökök beavatkozása miatt végül nem került sor azok betartására. A magyar királyi címről végleg a speyeri egyezmény keretében mondott le 1570-ben, és így a királyi cím 1571-es halálával végleg a Habsburgokhoz került.
Az 1848-ban lemondatott V. Ferdinánd
Habár Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem háromszor is "beadta" lemondását - egy alkalommal például Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségekért cserébe -, a leghíresebb lemondás, helyesebben lemondatás 1848. december 2-án zajlott le. Az 1835-ben megkoronázott V. Ferdinánd az udvar keményvonalas szárnyának vezéregyénisége, Zsófia főhercegnő szerint is "gyengekezű, pipogya és epilepsziás" király volt, akinek - fő támasza, Metternich elvesztése után - kicsúsztak a kezéből a birodalom országai.
Persze mindezt lehet úgy is értelmezni, hogy a király engedett a reformtörekvéseknek, ami viszont sokak félelmei szerint az egyes területek önállósodásához és a Birodalom széthullásához vezettek volna. A szabadságharc már három hónapja zajlott, amikor 1848 decemberében Ferdinándot lemondatták, s helyét Zsófia fia, Ferenc József foglalta el (akit azonban csak 1867-ben koronáztak magyar királlyá). Az ex-uralkodó feleségével a prágai Hradzsinba költözött, ahol végre minden idejét kedvenc időtöltéseinek: a botanikának, a heraldikának és zenének szentelhette. 1875-ben hunyt el.
Utolsó lemondatott uralkodónk a boldoggá avatott IV. Károly volt, aki Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után lett a trón várományosa; azt végül Ferenc József halála után, 1916-ban foglalhatta el. Mivel 1917 elején már reménytelen helyzetbe kerültek a központi hatalmak, többszöri kísérletet tett az antanttal való különbéke megkötésére, sőt a német kormányt is igyekezett meggyőzni a kompromisszumos megoldásra. 1918 novemberében előbb az osztrák, majd a magyar ügyekben való minden részvételéről volt kénytelen lemondani, s miután mindkét országban kikiáltották a köztársaságot, családjával Svájcba költözött. 1921-ben kétszer is kísérletet tett a magyar trón visszaszerzésére, a második alkalommal fegyveres összetűzésekre is sor került. Károlyt őrizetbe vették, majd az antant száműzte Madeirára, ahol néhány hónappal később elhunyt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
