Már az ókorban is megkenték a sportolókat

2014. április 18. 08:51

A papirusz tulajdonképpen egy írásos szerződés, amely két tinédzserkorú birkózó küzdelmének végkimenetelét szabályozza. A szöveg szerint a Nicantinous nevű versenyző apja beleegyezik abba, hogy az ellenfél, Demetrius "kezesének" (minden bizonnyal az edzőnek) kenőpénzt fizet. A görög nyelvű forrás szerint a fiúk i.sz. 267-ben, a hagyományosan az antinopoliszi vallási fesztivállal egy időben tartott 138. Nagy Antinoeia-i Játékok döntőjében találkoztak.

A szerződés kiköti, hogy Demetriusnak "a fiúk birkózóversenyében háromszor a földre kell kerülnie, majd megadnia magát", amiért "3800, a régi érmén vert ezüstdrachma" üti a markát. A szerződésnek volt még egy záradéka: eszerint Demetriust akkor is ki kell "fizetni", ha a bírók időközben rájönnek, hogy a mérkőzés manipulált, s nem ítélik oda a győzelmet Nicantinousnak. A szöveg fordítója, Dominic Rathbone (King's College London) elmondta, hogy e pénzösszeg akkoriban egyáltalán nem számított nagynak, és nagyjából egy szamár árának felelt meg.

Az ógörög birkózás nagyban hasonlít a mai birkózáshoz, ami nem csoda, mivel a mai birkózás a görög-római birkózásból alakult ki, s a görög eredetire megy vissza. A győzelemhez nem kellett az ellenfelet két vállra fektetni, mint ma, elegendő volt arra kényszeríteni, hogy a térde érintse a földet. Ha ez háromszor megtörtént, kihirdették a győztest. Az ellenfél földhöz vágása egyszeri alkalommal is elég volt a győzelemhez.

A birkózóversenyre Antinous, Hadrianus (117-138) római császár férfiszeretőjének tiszteletére rendezett esemény keretében került sor. A bithüniai születésű férfi életéről szinte semmit nem tudunk, származása is kérdéses, de az biztos, hogy a császárral Claudiopolisban, 123 júniusában találkozott. Életrajzírója, Royston Lambert szerint nem volt szerelem első látásra, kapcsolatuk csak az után mélyült el, hogy Antinous Itáliába ment. Miután Antinous 130 októberében a Nílusba fulladt, a baleset helyszínéhez közel megalapították Antinopolist, alakja köré kultuszt építettek, Oziriszként ábrázolták, szobrai pedig a Római Birodalom egész területét elárasztották.

A szerződést 1896-ban, a Kairótól körülbelül 160 kilométerre délre fekvő Oxyrhynchus (Hegyesfejű hal városa) városában találta meg két oxfordi kutató, Bernard Grenfell és Arthur Hunt. Az oxyrhynchusi papiruszokat immár egy évszázada kutatják, s a páratlan dokumentumok egy része elveszettnek hitt irodalmi műveket tartalmaz: előkerültek Szophoklész (i.e. 497-406) drámái, Menandrosz, a komédiaköltő (i.e. 342-290) művei, ahogy Szapphó versei is.

Grenfell és Hunt 1896-ban

Az ókori játékok győzteseit mindenki a tenyerén hordozta: a megnyert versenyekért hatalmas pénzösszeg járt, a sportoló szülővárosa pedig életre szóló díjazásban részesítette "fiát". A második helyezettek nem számíthattak pénzjutalomra, a versenyzés ráadásul hatalmas összegeket emésztett fel: ezt egy gazdag família család még megtehette, de az alacsonyabb sorból érkezők már aligha, így ők könnyen adósságba verhették magukat. Vélhetően a mostani eset mögött az ezzel járó kockázatok minimalizálásának szándéka állt.

A kutatók egyelőre csak találgatni tudnak, hogy a nyilvánvaló megvesztegetést miért kellett szerződéses formába önteni."Bizarr, nem?" - így Rathbone, aki megjegyzi: ha bármelyik fél megszegte volna a szavát, aligha tudták volna az ügyüket bíróság elé vinni. S bár ugyan a mostani az egyetlen olyan ismert szerződés, amely az ókori atléták megvesztegetéséről szól, számos ilyen utalást ismerünk a Római Birodalomnak abból a korszakából, amikor egyre több játék lett, a pénzjutalmak összege pedig megnőtt.