Hogyan választották a képviselőket '48-ban?
2014. március 12. 11:03
A magyar parlamentarizmus történetének egyik legjelentősebb eseménye volt az 1848-as voksolás, amelynek következtében hazánk törvényhozó hatalma teljesen új alapokra helyeződött. Addig ugyanis a rendi alapokon nyugvó képviseleti rendszer volt érvényben: az országgyűlésekre főként a nemesek férfitagjai és a városok képviselői kaptak meghívót - írja Németh György az Archívneten.
Európai mércével is haladó választójog
A történelmi jelentőség hangsúlyozásán túl érdemes azt is megvizsgálni, miben különbözött az akkori és a mostani választás. Kijelenthetjük: gyakorlatilag mindenben. Az talán senkit nem lep meg, hogy ekkor még nem beszélhettünk általános szavazásról, hiszen a választásra jogosultak körének lényeges bővítése (a korábbi 1,5-2 százalékról mintegy 10 százalékra) nem jelentette az ország felnőtt lakosságának teljes részvételét.
A demokratikus választás alapelvei közül nem érvényesült egy másik, a titkosság sem. Talán kevésbé köztudottak az apró részletekben rejlő különbségek is. Ezek közül csak néhányat említünk: 1848-ban nem volt szavazólap, sem előzetes jelöltállítás, sem valamennyi választópolgárt feltüntető névjegyzék. A voksok leadásához esetenként több tíz kilométert kellett utazni és a szavazás nem hogy országos, de még megyei szinten sem egy és ugyanazon a napon történt, sőt egy adott helyen is akár több napig eltarthatott.
Az országgyűlési követek megválasztásának módját, a szavazás lefolyását az 1848. évi 5. törvénycikk határozta meg. A törvényjavaslat szövegét Kossuth Lajos és Szemere Bertalan iránymutatása alapján feltehetően Ghyczy Kálmán (1808-1888) nádori ítélőmester, a Batthyány-kormány későbbi igazságügyi államtitkára készítette. Magát a törvényt átmenetinek szánták, a tervek szerint egyetlen kormányzati ciklus során lett volna csak érvényben, az ez alapján megválasztott követek mandátuma három éves időtartamra szólt.
A törvény keveset hangsúlyozott, de lényeges pontja, hogy mindenazoknak meghagyta a szavazati jogát, akik a márciusi fordulat előtt ezzel rendelkeztek. A választásra jogosultak körének bővítése azt jelentette, hogy rajtuk kívül minden 20. életévét betöltött Magyarországon honos férfi leadhatta voksát, amennyiben nem állt atyai, gyámi, vagy gazdai hatalom alatt, nem ítélték el hűtlenség, csempészés, rablás, gyilkosság, vagy gyújtogatás miatt és a bevett vallások egyikéhez tartozott (katolikus, evangélikus, református, unitárius, görög keleti).
Az említetteken túl egy bizonyos vagyoni szintet (úgy nevezett censust) is meg kellett haladniuk a választóknak, ez városokban és rendezett tanácsú községekben 300 forint értékű házat, vagy földet, egyéb községekben negyed jobbágyteleket jelentett. A kézműveseknek, kereskedőknek, gyárosoknak állandó lakhellyel és önálló műhellyel, üzlettel, illetve gyárral kellett rendelkezniük, a kézműveseknek ezen felül legalább egy segéddel.
Akik az említett vagyoni kritériumoknak nem feleltek meg, azoknak évi 100 forintnyi állandó és biztos jövedelem biztosíthatta a választáson való részvételt. Foglalkozásukból adódóan, jövedelemre való tekintet nélkül szavazhattak az értelmiségiek: orvosok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, akadémiai művészek, tanárok, lelkészek, jegyzők, tanítók. A választhatóságnak az előbbieken túl két követelménye volt: a 24 éves életkor és a magyar nyelv ismerete.
Mai szemmel nézve – amikor minden felnőtt magyar állampolgár szavazhat, hacsak nem követett el bűncselekményt, illetve „belátási képessége" nem korlátozott – 1848-ban meglehetősen kevesen rendelkeztek választójoggal, ez a rendelkezés az adott korban mégis európai szinten is kiemelten haladónak számított.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
