Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor még a krímiek gyújtogatták Moszkvát

2014. március 10. 11:01 Csernus Szilveszter

<

Hruscsov ajándéka

Nyikita Hruscsov pártfőtitkársága alatt, 1954. február 19-én csatolták Oroszországtól Ukrajnához a Krím félszigetet a moszkvai Legfelsőbb Tanács döntése nyomán. Az állami adomány történelmi szimbolikát követett: háromszáz évvel azelőtt a perejaszlavi békében a Bogdan Hmelnyickij vezette zaporozsjei kozákok akkor vetették alá magukat I. Alekszej cárnak (bár ez a Krímet nem érintette, a krími tatárok még sokáig az orosz-kozák szövetség ellen harcoltak). Kérdés, hogy mennyire játszott közre ebben, hogy a pártfőtitkár maga is ukrán volt, sőt Sztálin idején a kommunista párt ukrajnai vezetője is.

Az 1954-es döntésnek a földrajzi és gazdasági logikán túl több oka is volt. Vannak, akik a „holodomor” és a világháborús gyötrelmek gyógyírjaként tartják számon az adományt. Erre utal Hruscsov híres 1956. februári „titkos beszéde is”, amelyben többek között Sztálin kitelepítési politikáját bírálta; szavai szerint a Generalisszimusz az ukránokat is deportálta volna, ha „nem lettek volna olyan sokan”. Arra Kun Miklós történész is felhívta a figyelmet, hogy az ukrajnai mesterséges éhínségnek nemcsak a kolhozosítás erőltetése volt a célja, hanem hogy a megüresedett vidékekre a hatalomhoz lojálisabb oroszokat telepítsenek be. Ennek hatása ma is látszik Ukrajna demográfiai térképén.

A ma már nyilvános dokumentumok szerint Hruscsov a Sztálintól örökölt „tatár-problémát” is így akarta Ukrajnára tolni. Az ukrán emigránsok viszont támadták a döntést, mondván, Moszkva így akarja tovább növelni az oroszok számát Ukrajnában. Mivel a Krím már akkor orosz többségű volt, ez utóbbi sikerült is, ami napjainkban az orosz-ukrán konfliktus egyik gyökere. Még 1918. november 7-én is, amikor a kijevi Rada deklarálta Ukrajna önálóságát, a Krímet nem tekintette Ukrajna részének. A nyugat-németországi ukrán emigráns kormány 1954 után pedig deklarálta, hogy „a Krím önrendelkezése csakis a krímiek kezében van”.

 

Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor még a krímiek gyújtogatták Moszkvát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra