Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Győrbe érkezett a mészáros titkos gyűjteménye

2013. december 6. 13:59 MTI

Győrbe érkeztek az úgynevezett "titkos gyűjtemény", Kövesi István egykori újlipótvárosi mészáros harminc éven át lappangó kollekciójának darabjai - közölte újságírókkal pénteken Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója.

<

"Ez az első pillanat, amikor a tulajdonosok lakásán kívül együtt vannak a képek. A csaknem 130 alkotás most először mutatkozik be együtt múzeumi környezetben; az elmúlt évtizedekben összesen a gyűjtemény hét-nyolc darabja volt megtekinthető kiállításon" - jelezte az igazgató.

Grászli Bernadett szerint a december 12. és március vége között Győrben bemutatandó, több mint száz műalkotás között klasszikus Rippl-Rónai-, Vaszary-, Mednyánszky- és Csók-munkák épp úgy megtalálhatók, mint korai Bortnyik-művek és Perlmutter-alkotások.

Hozzátette: a hétvégén kezdik rendezni az anyagot a jövő csütörtöki megnyitó előtt. A kollekció tulajdonosainak óvatosságára hivatkozva csak annyit mondott: a gyűjtemény darabjai "különböző helyekről érkeztek Győrbe", a részletekkel kapcsolatos kérdéseket azonban elhárította.

A titkos gyűjteményből november végén Budapesten, a Kieselbach Galériában nyílt tárlat, ahol bemutatták Molnos Péter művészettörténész kötetét is a kollekcióról. Akkor elhangzott, hogy a gyűjteményt Kövesi István újlipótvárosi mészáros a II. világháború után mintegy két évtized alatt építette fel, a kollekciót halála után örökösei szinte hiánytalanul megőrizték. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Győrbe érkezett a mészáros titkos gyűjteménye

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra