Rákosi, Puskás, forradalom
2013. november 25. 12:10
Bányászok a rendőrök ellen
A közéletben talán utolsóként a sportirányításban érvényesült a szovjetizálás. A háború utáni sportélet átalakításának sarokpontja a törvényerejű rendelettel 1951-ben létrehozott, a minisztertanács felügyelete alá rendelt és a párt vezető testületeinek döntését végrehajtó Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) lett. A totális államosítás jegyében a labdarúgást a Sport Minisztérium egyik részlegeként Sebes Gusztáv irányította az utasításos koordináció eszközrendszerével.
Az intézményi átalakítással a Rákosi-rendszer a legnépszerűbb tömegszórakozásnak számító fociból legitimációs eszközt teremtett magának. De még a reformkommunista Nagy Imre is arra a következtetésre ragadtatta magát 1953-ban a 6:3-as győzelem után az Országgyűlésben, hogy „Magyarország sportnagyhatalom”. S bár az Aranycsapat sikereit a sportirányítás minden erővel politikai misszióvá igyekezett formálni, s az imperialisták elleni csapásként feltüntetni, a társadalom futballimádó része ezt az ideológiai mezt sohasem vette magára.
Fortepan
A párt a legnagyobb anyagi áldozatok árán stadionépítési és rekonstrukciós beruházásokat kezdett. Már régóta esedékes volt egy nagy befogadóképességű stadion felállítása az ország fővárosában. 1945-ben az országgyűlés megszavazta a stadion költségeit. Az építkezés 1948. július 13-án kezdődött el, az építész Dávid Károly, a statikus Gilyén Jenő volt. Az első tervek szerint 70 ezer fő elhelyezésére számítottak, de ezt ki akarták bővíteni 100 ezerre. Budapest lakossága önkéntes munkát vállalt. A nagy elemeket a helyszínen előre gyártották. Időközben tervezési és kivitelezési problémák merültek fel, de a központi vezetés ragaszkodott az augusztus 20-i átadáshoz. Farkas Mihály honvédelmi miniszter ezer katonát vezényelt ki a helyszínre, így a beruházás a kijelölt határidőre elkészült.
Az új rendszer megkísérelte átalakítani, újrafogalmazni a sportegyesületekhez addig kötődő jelentéseket is – írja Majtényi. Átszervezték és átnevezték a klubokat: a Kispestből például Budapesti Honvéd, az MTK-ból Bástya lett, az ÁVH csapata, míg az UTE-ből átalakított Dózsa a rendőrség egyesületeként működött, a pályákon különböző szakmák, szakszervezetetek csapatai, valamint a hatalmat megtestesítő erőszakszervezet játékosai csaptak össze.
A pártvezetők társadalmi identitását is jellemzi, hogy ki melyik csapat mellé állt. „Az FTC valósággal nemzeti intézmény Magyarországon. Vigyáznunk kell rá. Helyesen kell vezetnünk, építenünk, hogy valóban szilárd pillére lehessen a magyar népi demokrácia sportjának” – adta ki az irányt a Fradit 1948 és 1950 között elnöklő Münnich Ferenc, későbbi miniszterelnök.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
