Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Anne Frank barátnői

2013. november 8. 11:09

Anne Frank szüleivel egy amszterdami raktárépületben bujkált a második világháború idején a zsidóüldözés elől. 1944-ben azonban elfogták őket, Anne az auschwitzi megsemmisítő táborba, majd onnan a bergen-belsenibe került. Ott halt meg 15 évesen 1945 márciusában tífuszban, egy hónappal azelőtt, hogy a szövetségesek felszabadították a tábort. A családból egyedül Otto Frank maradt életben, később ő adta közre Anne naplóját, amelyet a lány a háború alatt írt, és amely történelmi dokumentumként azóta világszerte ismertté vált.

<

A fenti képet a LIFE magazin tette közzé; a felvétel 1937-ben Amszterdamban készült, s Anne mellett a kislány barátnői láthatók. A képet Paul Shutzer fotós egy családi albumban találta meg Marylandben; azonnal felismerte rajta Anne-t. Bejárónője, Barbara Rodbell, aki szintén rajta van a képen, elmondta, hogy a fotót anyja készítette. A képen látható kislányok közül Barbara testvére, Susanne - aki szintén egy koncentrációs táborban halt meg - már nem élt, a többieket azonban Barbara segítségével Shutzer 22 évvel a kép elkészülte után felkereste és gyönyörű fotóesszét készített, amelyből szintén a LIFE közölt válogatást.

Még több kép a LIFE magazin oldalán

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Anne Frank barátnői

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra