Ismeretlen fotóriporter kerestetik
2013. szeptember 4. 17:54
A Fortepan legutóbbi frissítésekor Anonime néven megjelent egy szokatlan fotósorozat a honlapon, ennek szerzőjét keresi az archív felvételeket gyűjtő internetes szolgáltatás.
Két évvel ezelőtt különös albumot kapott a Fortepan egyik látogatójától. Első ránézésre könyvnek tűnt, de nem az, mivel kizárólag eredeti fotónagyítások szerepelnek benne. A 140 oldalas album minden lapja egy-egy fénykép, időrendbe szerkesztve. Minden kép alján írógéppel írva a helyszín és az időpont szerepel, az első lapon “France 1958”, az utolsón “Paris, juin 1968.” A képek elé egy-egy ív fehér írólapot kötöttek, mintha a fotókhoz tartozó bevezető szöveg vagy valamiféle kommentár helye lenne.
Az adományozótól tudják a szerkesztők, hogy az album az egyik velencei ócskapiacon került elő, de már oda is messziről érkezett. Az eladó mesélte, hogy korábban Berlinben vette egy hasonló piacon, de végül ő sem tudott vele mit kezdeni, így gondolta, hogy továbbadja. Immár két éve a polcon áll, végül megmutatták pár hozzáértőnek, hátha valaki ráismer a szerzőre. A fotók ugyanis egységes hangnemben készültek, szinte kivétel nélkül street fotók, némelyik egészen pazar kompozíció. Csaknem biztos tehát, hogy egy nem is tehetségtelen fotós munkáiról van szó. A feliratok szerint a felvételek Algériában, Franciaországban, Belgiumban, Svájcban, Nyugat-Németországban és az Egyesült Államokban készültek, jórészt portrék, jelenetek kisemberekkel.
Először arra gondoltak, hogy ők is megpróbálják eladni, de mint annyi üzleti terv ez is csődöt mondott. A szerző azonosítása reménytelennek tűnt, jó pár órát eltöltöttek az interneten keresgélve, hátha ráakadnak, de semmi eredmény. Közben a Fortepan is sokat változott. Elkezdtek külföldi képek is megjelenni a gyűjteményben, így most nyáron arra gondoltak, jöhet a “Velencei album” is.