Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Visszaszerezné az MSZP az eltűnt kommunista mikrofilmeket

2013. július 31. 16:36

Feljelentést tesz az MSZP az egykori Köztársaság téri székházában őrizetlenül hagyott, több tízezer egykori MSZMP-tag adatait tartalmazó mikrofilmekről szóló kisfilm miatt - írja az atlatszo.hu. Az oknyomozó portál videóriportja nyomán az adatvédelmi hatóság eljárást, a szocialista párt pedig belső vizsgálatot indított. Az Átlátszó az OSA Archívum kezelésébe adta a birtokába került adathordozókat.

<

Több tízezer egykori MSZMP-tag adatait tartalmazó mikrofilmet hagyott maga után Köztársaság téri volt székházában az MSZP. Az irattárban talált anyagok történelmi jelentőséggel bírhatnak, “ottfelejtésük” adatvédelmi és jogi aggályokat vet fel - írta korábban az Átlátszó.

A párt által öt éve eladott épületben kupacokban hevertek a szocializmusból ott felejtetett könyvek, MSZP-s kampányanyagok, tanulmányok és beszámolók, a Fiatal Baloldal holmijai. Az egykor választásokat nyerő párt székházában a “szigorúan bizalmas” jelzéssel ellátott egykori pártstatisztikák és személyes adatokat tartalmazó tagsági könyvek befotózott filmtekercsei is bent maradtak - olvasható az oknyomozó portál cikkében.

A videóriport nyomán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indított, mert a székházban hagyott iratok és mikrofilmek személyes adatokat is tartalmazhatnak. A kisfilmre reagáló közleményében Mesterházy Attila pártelnök még azt írta, hogy „köszönetet kell mondanunk az atlatszo.hu munkatársainak azért, hogy felhívták a figyelmünket erre a lezáratlan ügyre”, sőt, hogy „az új MSZP “a nyitottság, a múlt teljes megismerhetőségének híve és nincs titkolnivalója”. Ehhez képest hétfőn levelet kaptak Németh Imrétől, az MSZP informatikai és adatvédelmi igazgatójától, aki arról tájékoztatott, hogy a Magyar Szocialista Párt belső vizsgálatot indított a kisfilm miatt.

A cikk folytatása az Átlátszón

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Visszaszerezné az MSZP az eltűnt kommunista mikrofilmeket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra