Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Már 12 ezer éve is tettünk virágokat a sírokba

2013. július 4. 12:27 MTI, Múlt-kor

A mai Izrael területén találták meg a legkorábbi nyomát annak, hogy eleink már legalább 12 ezer éve virágot helyeztek szeretteik sírjába. A kutatók többek között a menta és zsálya szárait, illetve virágjait azonosították.

<

Izraeli régészek kimutatták, hogy sírhelyekre már körülbelül 12700 évvel ezelőtt illatos virágokat ültettek. Ezek a ceremóniák erősítették a népcsoport összetartozásának érzését – írják a tudósok az Amerikai Tudományos Akadémia PNAS című folyóiratában.

A sír az izraeli Karmel-hegynél található Rakefet-barlangban van, amelyet 2004-ben kezdtek feltárni; ekkor összesen négy temetkezési helyet találtak, benne 29 csontvázzal. Az ide temetkezők a natufi-kultúra tagjai voltak. A kultúra 15 ezer évvel ezelőtt kezdett virágozni a Közel-Keleten, ez volt az első civilizáció, amely a nomád, vadászó-gyűjtögető életmódról áttért a letelepedett életmódra; masszív bútorokat készítettek, domesztikálták a kutyát és elkezdtek kísérletezni a búza és az árpa háziasításával.

A régészek itt számos virág lenyomatára bukkantak. A sírok köré ültették őket, többek közt zsályát, mentát és görvélyfüvet. Az izraeli kutatók szerint a virágokat gipszbe helyezték, mielőtt a 13700-11700 éve elhunyt személyeket eltemették. Egyelőre nem világos, hogy a virágok pontosan milyen célt szolgáltak, ahogy az sem, hogy – DNS-vizsgálatok hiányában – az elhunytak milyen kapcsolatban voltak egymással.

Egyes sírok sziklatalaján vésés nyomaira is leltek. Ez talán azt a célt szolgálta, hogy a halottakat a megfelelő helyére fektessék, ám lehet, hogy szimbolikus jelentése volt. A virágültetés a társadalmi eseményeken, például a halotti szertartáson megerősíthette a csoport identitását és összetartozását, csökkenthette a szociális feszültséget - írják a kutatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Már 12 ezer éve is tettünk virágokat a sírokba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra