Feltámadás a második világháborúban
2013. március 31. 08:37 Czókos Gergő
"Ez minden idők legjobb el nem mesélt története!" Állítólag így reagált Quentin Tarantino, amikor néhány évvel ezelőtt felkérték, hogy producerként szálljon be az 1956-os melbourne-i magyar–szovjet olimpiai vízilabda-elődöntőről készülő dokumentumfilm munkálataiba. Valami hasonlót éreztem, amikor először hallottam a reneszánsz festőművészet egyik remekművének – szélesebb közönség előtt szinte teljesen ismeretlen – történetéről. Egy szegény tímár fia 550 évvel ezelőtt egy eldugott itáliai kisvárosban elkészíti azt a művet, melyet évszázadokkal később egy világhírű író a világ legnagyszerűbb festményének nevez, és melynek köszönhetően a második világháború során a városka megmenekül a pusztító bombázástól. Piero della Francesca Feltámadás című művének filmbe illő története.
A lemeszelt festmény
Kevesen vannak, akiknek a reneszánsz szó hallatán nem Leonardo és Michelangelo jut először eszükbe, pedig a korszakban számos mester tevékenykedett, akiknek munkásságáról az utókor sokszor méltatlanul megfeledkezik. Ilyen például Piero della Francesca, aki egy toszkánai kisvárosban, a Firenze közelében fekvő Sansepolcróban (a települést, melynek neve magyarul szent sírt jelent, két 10. századi zarándok alapította, miután visszatért jeruzsálemi útjáról) született a reneszánsz virágkorának kezdetén, 1415 körül.
Az ifjú Piero első munkái körmenetekre készített csíkos gyertyatartó rudak voltak, érdeklődése azonban egyre inkább a festészet irányába sodorta. Behatóan foglalkozott a geometriával, festményein különös jelentőséget kapott a perspektivikus ábrázolás és a kompozíció, amelyről több értekezést is írt. Képei megtalálhatók Európa legnevesebb múzeumaiban, egyik legfontosabb munkáját azonban valószínűleg szülővárosa elöljáróságának felkérésére festette. Sansepolcro vezetői annak örömére, hogy a település visszanyerte autonómiája egy részét Firenzétől, della Francescát bízták meg egy – a városháza szobájának falán elhelyezendő – freskó elkészítésével, amelyet az 1460-as években már meg is csodálhattak a kisváros legfontosabb épületébe látogatók.
A Feltámadás
A festmény, amelyet a mozdulatlanság dominál, és az időtlenség illúzióját kelti, hihetetlen nyugalmat áraszt. A kompozíció – Piero többi munkájához hasonlóan – mesteri, ehhez azonban a festőnek fel kellett áldoznia az egyik alvó római katona bizonyos testrészeit: ha jól megnézzük, jobbról a második katona lábai hiányoznak. A hátteret a sansepolcrói dombok szolgáltatják, amelynek bal oldalán egy téli tájat láthatunk, a jobb oldalon pedig egy tavaszi tájkép tárul elénk, szimbolizálva Krisztusnak az emberiség történetében betöltött szerepét, akinek átható tekintete senkit sem hagy hidegen, és talán minden más hasonló témában készült műnél erőteljesebbé teszi a festmény hatását. Giorgo Vasari, a kiváló 16. századi művészettörténész szerint bal oldalról a második katona magát a mestert ábrázolja, aki akkor még nem tudhatta, hogy freskójával mintegy fél évszázaddal később megmenti szülővárosát.
A festményen szereplő egyik katona magát a mestert ábrázolhatja
Pierót kortársai az egyik legnagyobb élő festőnek tartották, hírneve azonban halála (1492) után megkopott, olyannyira, hogy az 1700-as években a freskót lemeszelték. A festmény azonban – főszereplőjéhez hasonlóan – feltámadt. Fokozatosan lekopott róla a ráfestett fehér vakolat, és nemsokára ismét szinte eredeti állapotában láthatták a látogatók, akik a 19. század második felétől egyre nagyobb számban érkeztek Sansepolcróba.
A festmény újrafelfedezése az angol polihisztor, Austen Henry Layard nevéhez köthető, de a neves amerikai művészettörténész, Bernard Berenson is jelentősen hozzájárult a freskó népszerűsítéséhez, melyet megcsodált többek között Erzsébet belga királynő, a híres műgyűjtő Gertrude Stein és Greta Garbo is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
