Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A légiháború mérföldkövei

2013. február 25. 18:33

Léggömbökkel kezdődött, s az 1911-es olasz-török háborúban bevetett első, repülőgépből ledobott gránáttal folytatódott a légiháború jó 150 éves története. Rövid összeállításunkban azt is megnézzük, mely esemény tekinthető a stratégiai bombázás elődjének és mi motiválta az amerikaiakat a 2003-as iraki invázió során.

<

Az első bomba az égből

Fegyveres konfliktusban először 1911-ben, a Líbiában folyó olasz-török háború idején dobtak le bombát repülőgépről. 1911. november 1-jén Giulio Gavotti osztrák gyártású Etrich Taube gépén a Taguira-oázis felé emelkedett, majd 90 méteres magasságból három, egyenként másfél kilogrammos gránátot ejtett a török csapatokra.

A bevetésre csupán nyolc évvel a Wright-testvérek úttörőnek bizonyuló Kitty Hawk-i (Észak-Karolina) repülése után került sor. „Az ülés mellett elhelyeztem egy bőrtokot, ide tettem a bombákat. Kis, kerek bombák voltak, egyenként 1,5 kilogramm tömegűek. Hármat tettem a tokba, egyet pedig a kabátom zsebébe” – emlékezett vissza Gavotti.

„Elégedett voltam a teljesítményemmel. Egyenesen Caneva parancsnoknak jelentettem. Mindenki meg volt elégedve” – olvasható Gavotti naplójában. Bár az akcióban valószínűleg senki sem sérült meg, az olasz sajtó dicshimnuszokat zengett a történelmi tettet végrehajtó pilótáról, a törökök viszont kikeltek a támadás szokatlan természete ellen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	A légiháború mérföldkövei

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra