A medencében bosszultuk meg a forradalom eltiprását
2012. december 6. 17:31
Forradalom a medencében
A magyarok részéről a szovjet csapatban a grúz származású, mindkét kezével kiválóan lövő, óriás termetű Georgij Msvenieradze kikapcsolása jelentette a legnagyobb gondot. A meccs előtti éjjelen Markovits Kálmán, a kor egyik legjobb stratégája egy új, a vízilabdában addig soha nem látott ötlettel állt elő: az úgynevezett retesszel. Mai kifejezéssel ezt zónavédekezésnek hívjuk, vagyis a korábbi emberfogásos taktika helyett a futballnál már ismert területvédekezést alkalmazták a medencében. Ez azonban igen veszélyes fegyver volt, ugyanis egyetlen edzésen sem gyakorolták előtte.
A híradások és visszaemlékezések szerint felfokozott hangulatú mérkőzés zajlott 1956. december 6-án a melbourne-i uszodában. A magyar forradalom véres eltiprása táplálta hangulathoz nem csupán a távoli kontinensre emigrált magyarok, hanem az ausztrálok is nagyban hozzájárultak. Az ötezer szurkoló iszonyatos erejű buzdítása szárnyakat adott a magyar válogatottnak, megbénította a szovjeteket és hatalmába kerítette a svéd játékvezetőt. A melbourne-i uszoda katlanná vált, a tribünön egy gombostűt sem lehetett leejteni.
A díszmagyarba öltözött szurkolók
A Boros-Gyarmati, Mayer-Markovits-Bolvári, Zádor, Kárpáti összeállítás által kivitelezett zónázással már az első perctől kezdve nem tudtak mit kezdeni a szovjetek. Az irdatlan káromkodásokkal és kölcsönös vagdalkozásokkal telített meccs első gólját egy megismételt négyméteresből szerezte Gyarmati. Amikor pedig a második magyar gól is bekerült a szovjet kapuba, valósággal felrobbant az uszoda lelátója.
A szovjet játékosok nem értették, mi zajlik körülöttük, csak azt tudták, hogy bevonultak Budapestre a tankok, amelyeken ugyanaz a négy betű szerepelt, mint ami a köpenyükre volt hímezve: CCCP. Ez a rettegett mozaikszó tűzbe hozta a magyarokat, támadás támadást követett, s gól után sem volt megállás; a magyar fölényt óriásinak írták le a szaklapok. A kapuban lévő Boros Api pedig szó szerint nevetve védte ki a labdákat, tovább ingerelve az oroszokat.
Valentyin Prokov és az ő könyöke
Az 1955-ös moszkvai tornán befutó, s azóta a felnőtt keret oszlopos tagjának számító Zádor Ervin harmadik gólja után durvábban kezdtek el játszani a szovjetek, az ellenük érzett hatalmas ellenszenv – valahol érthető módon – feldühítette őket. A Bolvári által szerzett negyedik magyar gól (4-0) végképp betette a kaput a még a szovjetek által is alattomosnak leírt Valentyin Prokovnál, akinek szorításából bújt ki a magyar támadó; körülöttük egész meccs alatt forrt a levegő. Bolvári időközben helyet cserélt Zádorral, s így került az orosz mellé, aki néhány perccel később szándékosan szájba akarta könyökölni Zádort, de az utolsó pillanatban kicsit elkapta a fejét, így találta telibe az ütés jobb szemét és környékét.
A sérült Zádor
A játékos szemöldökénél azonnal felszakadt a bőr, s a kiömlő vér pirosra festette az uszoda vizét. A lelátón egy szempillantás alatt lincshangulat kerekedett, többen is a medencébe ugrottak. A bíró érezte, hogy ha még egy picit is látja a közönség az orosz játékosokat, annak nagyon rossz vége lesz; nem merte lefújni a mérkőzést, valaki azonban a zsűriben egy perccel a meccs hivatalos lefújása előtt végül bemondta: „vége van a meccsnek, a magyarok nyertek.”
Zádori Ervin véres fotója rögtön bejárta a világsajtót, s a magyar forradalom hősies ellenállásának szimbólumává lett. Másnap este 21.20-kor pedig a magyar válogatott egyik, ha nem a legnagyobb ellenfelét győzte le, Jugoszláviát. Magyarország hatalmas fölénnyel nyerte a melbourne-i olimpiai vízilabdát, megmutatva ezzel: teljesen és mindenben sohasem lehet legyőzni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
