Egy befagyott konfliktus anatómiája
2012. szeptember 5. 19:39
Egyhamar nem fog megoldódni az örmény-azeri kapcsolatokat régóta mérgező karabahi konfliktus a Múlt-kor által megkérdezett szakértők szerint. A hidegháborúból megörökölt problémán a nemzetközi közösség évek óta dolgozik, hiába: ugyan Hegyi-Karabah Örményország Erdélye, de Azerbajdzsán is ragaszkodik a vitatott státuszú enklávéhoz.
Hegyi-Karabah: nemzetmegtartó erő
Hegyi-Karabah Azerbajdzsán délkeleti részén, Alsó-Karabah és Zangezur között, a Karabah-hegység keleti oldalán helyezkedik el, közvetlenül az örmény határ mellett. A vitatott státuszú terület nagy részét a de facto független Hegyi-Karabah Köztársaság igazgatja, amelyet a nemzetközi közösség a régió élete felett gyakorlatilag 1991 óta semmilyen befolyással nem bíró kaukázusi ország, az olajban dúskáló, s egyre nagyobb gazdasági hatalommá növő Azerbajdzsán részeként ismer el. A karabahi konfliktus 1994-es lezárása óta az úgynevezett Minszki csoport, az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország képviselőit tömörítő szervezet próbál közvetíteni a vitás felek között, jórészt sikertelenül.
Karabah a történelemben
Egyes elméletek szerint örmények már az i.e. 7. században megtelepedtek a területen, de három évszázaddal később biztosan jelen voltak a tengertől elzárt, 143 ezer lakosú, 4400 négyzetkilométert felölelő régióban. Időszámításunk előtt 180 körül Artsakh – amely lényegében teljes egészében lefedi a mai Hegyi-Karabahot – az örmény királyság 15 tartományának egyike lett, s az is maradt egészen az i.sz. 4. századig. A tartományi cím (nahang) birtokában Artsakh hamarosan hercegség lett, de egy másik teória szerint közvetlenül a királynak rendelték alá kvázi hűbérbirtokként, ahol II. (Nagy) Tigranész (i.e. 99-55) megalapította a róla elnevezett négy város egyikét, Tigranakertet.
387 után a régión két nagyhatalom, Perzsia és Bizánc osztozkodott, de földrajzi helyzetéből adódóan a történelmi Örményország területén folyamatosan jöttek-mentek a különböző népek: asszírok, görögök, rómaiak, bizánciak, arabok, mongolok, perzsák, törökök, végül pedig az oroszok. Két tartományt (Artsakh és Utik) a Kaukázusi Albániához csatoltak, amely ezáltal erőteljes vallási és kulturális vérfrissítésen esett át. Az örmény kultúra soha nem látott virágzásnak indult: a középkori Hegyi-Karabah területén például már az 5. században megalapították az első örmény iskolát, amely az örmény ábécét is „feltaláló” Szent Meszrop Mastoc erőfeszítéseinek köszönhetően nyitotta meg kapuit.
Nagy Kornél, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, armenológus a Múlt-kornak nyilatkozva rámutatott: Hegyi-Karabah a függetlenségét a középkorban elvesztő Örményország egyik fontos, történelmi tartománya volt, amely sokáig ütközőzónaként létezett. Jelentősége azonban vitathatatlan, mivel az örmények nemzetmegtartó erőt tulajdonítanak a régiónak, így leginkább Erdélyhez hasonlítható, ha magyar párhuzamot akarunk vonni.
Karabah később Karakojunlu és Akkojunlu oguz törzsközösségek fennhatósága alá került, majd Jahan sah (1437–67) beleegyezett, hogy Felső-Karabahot helyi örmény hercegek vegyék át, akik amellett, hogy a befolyásos Khachen-ház ágait képviselték, Artsakh középkori uralkodóinak leszármazottai voltak. Az öt nemesi családot egy herceg fogta össze, aki az örökletes melik címet viselte. A terület szuverenitását I. Pál orosz cár ismerte el egy 1799-ben kiadott rendeletében. A 16. század elején az Akkojunluk bukása után Karabah azonban a perzsa Szafavidák befolyása alá került, de a hódítás ellenére a terület nagyrészt megmaradt örménynek és továbbra is autonómiát élvezett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
