A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
2012. augusztus 29. 14:15 Fodor Pál
A mágikus nap utóélete
Biztosra vehetjük, hogy amikor Szulejmánnnak Budára érkezése után és a foglalásra készülve tudomására hozták, hogy hol is jár a keresztények naptára, eszébe ötlöttek 1521 és 1526 diadalmas augusztus huszonkilencedikéi. Szinte önmagától kínálkozott, hogy azt az akciót, amellyel végre megkoronázza húsz évvel ezelõtt elkezdett vállalkozását, az elsõ nagy gyõzelmekével azonos napon, a keresztény szent fejvételének napján hajtsa végre, külön is megalázva ezzel a hitetlen magyarokat. Ez a következtetés már csak azért is valószínû, mert láttuk, hogy a nagy hódítónak volt érzéke a szimbólumokhoz, a szimbolikus politizáláshoz. Mivel 1541. augusztus 29. már a harmadik volt e nevezetes dátumok sorában, Szulejmánban akaratlanul is a teljesség, a beérkezettség érzését kelthette.
Augusztus huszonkilencedikének mágikus erejébõl nemcsak Szulejmán, hanem késõi utódai is meríteni igyekeztek. A harmadik nagy gyõzelem után 145 évvel, 1686 augusztusában a török Buda védõi soha nem látott szorongattatástól szenvedtek. Ez év június 18. óta hatalmas keresztény hadsereg ostromolta rendkívüli elszántsággal a várat. Augusztus végnapjaira az eredetileg 10 ezer fõs védõsereg kétezer fõre apadt, a vár falainak jó része romokban hevert, a törökök végveszélybe kerültek.
Szulejmán nagyvezír (sorsszerûnek is mondhatnók, hogy éppen a nagy szultán névrokona!) már hetekkel korábban megérkezett felmentõ seregével, de minden kísérlete, hogy tehermentesítse a védõket és utánpótlást juttasson be a várba, kudarcba fulladt. A törököknek már csak egy reménységük maradt: augusztus 29. A jeles nap hajnalán két, egyenként háromezer fõbõl álló lovas janicsár csapat próbálta átvágni magát az ostromlók sáncain, hogy segítséget vigyen az összeomlás szélén álló várbelieknek. Vakmerõ vállalkozásuk azonban, amelyet az életfogytig járó zsold reményében vállaltak, balul ütött ki: a keresztények sûrû sorain, a szekerek ezrein és a rájuk támadó lovas ezredek tömegein áthatolni egyszerûen nem volt lehetséges, mindössze pár katona jutott át és mászta meg a Viziváros falát.
Négy napra rá, szeptember 2-án elesett Buda, az „iszlám erõs védõgátja”, s hamarosan a magyarországi török uralom is örökre véget ért. Talán minden másként alakul, ha 1686. augusztus 29-én a szerencsenap valóban szerencsét hozott volna a törököknek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
