A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
2012. augusztus 29. 14:15 Fodor Pál
Reménytelen helyzetben
A mámoros pillanatokban Szulejmán nem gondolta, hogy fél évtizedbe is beletelik, mire ismét Magyarországra jöhet befejezni az 1521-ben félbemaradt vállalkozást. Csak 1525 végére sikerült úrrá lennie a birodalom keleti felében és a hadseregben felgyülemlett gondokon, s ekkor adhatta ki a parancsokat az újabb magyarországi invázió elõkészítésére. Az alapos szervezés jóvoltából szokatlanul korán, 1526. április 23-án indulhatott el fõvárosából, hogy végleg leszámoljon a magyar királlyal. A kor mércéi szerint hatalmas sereg kísérte: fegyverforgatásra alkalmas katonáinak száma meghaladta a 60 ezret. A kiegészítõ csapatokkal, lovakkal, tevékkel, igavonó állatokkal és szekerekkel óriásira duzzadt tömeg az 1000 km-es utat bõ két hónap alatt megtéve június 30-án Nándorfehérvár alá ért.
Magyarország még az 1521. évinél is kétségbeejtõbb helyzetben várta a török támadást. A török határvidéki csapatok az elmúlt öt évben a boszniai Jajca és a dalmáciai Klissza kivételével elfoglalták az elsõ magyar védelmi vonal összes erõsségét. A második vonal várai felkészítetlenül, szervezetlenül néztek a török rohamok elé. Az ország irányítói belsõ pártharcokkal voltak elfoglalva, a király az elmúlt évek centralizációs kísérletei dacára kiszolgáltatottabb, pénztelenebb volt, mint valaha. A szultán indulásának másnapján (április 24-én) országgyûlést tartottak Rákoson, ahol határozatokat hoztak a hadjárat elõkészületeirõl.
II. Lajos segítséget kért a nyugati országoktól, de a magyar sereg táborba szállását csak június elején rendelték el (a gyülekezõt július 2-ra, Tolnára tûzték ki). Mivel a határvédelem ekkor csupán Tomori Pál alsó-magyarországi kapitány néhány száz emeberébõl állott, a magyar hadvezetés elszalasztatta azt az alkalmat, hogy megakadályozza a szultáni had átkelését a Száván. Így a törökök akadálytalanul vonulhattak a Dunához, ahol egymás után foglalták el a második vonal kulcsfontosságú várait: Péterváradot, Újlakot, Erdõdöt és Eszéket, és augusztus 14-én elérték a Drávát.
A magyarok felkészülése még a bizonytalan tervekhez képest is csúszott, a király csak július 20-án indult el Budáról, és augusztus 6-án, jó egy hónapos késéssel érkezett meg Tolnára. Útközben fegyverbe szólította az ország parasztságát is, de ennek nem sok foganatja lett. Míg a magyar hadvezetés tanácskozott és vitatkozott, elmulasztotta az utolsó lehetõséget is, hogy a természet erõire támaszkodva állja útját a török hadnak: sem a drávai átkelõhöz, sem a fölötte húzódó Karasica mocsarához nem állított erre képes haderõt.
Így aztán, talán kompenzációképpen, a mohácsi haditanácskozásokon – nem hallgatva a józanabb hangokra – olyan határozat született, hogy nem várják be a táborba igyekvõ erõsítéseket (Szapolyai János erdélyi vajda és Frangepán Kristóf seregeit, a nyugati segédcsapatokat), hanem a huszonöt ezer fõs magyar sereg a mohácsi síkon augusztus 29-én megütközik a többszörös túlerõben lévõ a törökökkel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
