A klíma tette változatossá a dél-amerikai múmiákat

2012. augusztus 15. 12:15

A Chinchorro-múmiák közül néhányat fekete festék díszíti, arcukat egyszerű maszk fedi és hajtincsek lógnak róluk, másokat vörössel színeztek, az ő arcaik viszont sokkal élethűbbek, s testükbe földet, leveleket és agyagot töltöttek. Megint mások növényi rostokba vannak bugyolálva, vagy sárban forgatták meg őket.

Kutatók szerint a múmiák változatos formája a természet következménye. Az Atacama-sivatag ugyanis a világ egyik legszárazabb helye, s a dél-amerikai chinchorrók hamar rájöttek, hogy elhunyt szeretteik holttestei természetes úton nem bomlanak le. A sivatagon túl a környezet egyéb módokon is hozzájárult ahhoz, hogy a múmiákat a legkülönfélébb módokon juttassák a túlvilágra. A sivatag szélén és az Andokban bizonyos időszakokban bőségesen esett csapadék, ezek és az óceán közelsége együttesen teremtették meg a feltételeket a lakosságszám növekedéséhez, ami hatezer évvel ezelőtt tetőzött – olvasható a kutatóknak a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban közölt tanulmányukban.

A növekvő populációval párhuzamosan természetesen egyre több halottat kellett eltemetni. „Erős jelenlétük volt a társadalomban, nagy befolyást gyakoroltak az élőkre” – mondta el Pablo Marquet, a Chilei Katolikus Egyetem és az Új-mexikói Santa Fe Intézet kutatója. „A bomlás hiánya azért is volt nagy hatással a közösségre, mert a halott ily módon továbbra is velük maradt, igaz, teljesen más állapotban” – fűzte hozzá a szakember.

A környezet tanulmányozásából kiderült, hogy a vadászattal és gyűjtögetéssel foglalkozó chinchorro-közösség akkor kezdte meg az elhunytak mumifikálását, amikor elegendő friss víz állt a rendelkezésükre, a lakosságszám pedig növekedésnek indult. A nagyobb populáció egyben nagyobb "merítést" jelentett: innovációt, új ötletek megjelenését, aminek egyik következménye a fejlett temetkezési szokások elterjedése lett – írják a kutatók. A Chinchorro-múmiáknak nevezett maradványok a C14-es kormeghatározás alapján i. e. 5000 körül – tehát 2500 évvel az egyiptomi piramisok építése előtt – kerültek nyughelyükre, így ezek a valaha talált legrégibb emberi múmiák.

A chinchorrók először fekete színű múmiákat készítettek: kivették belső szerveiket, megtisztították a csontvázat, a csontokat pedig botokkal erősítették meg, s a test is új bőrt kapott, a sajátját vagy egy állatét. A fejre maszk és emberi haj került, míg a fekete színt mangán-dioxiddal állították elő. Később jöttek „divatba” a vörös múmiák. Az őslakosok a hason, a vállon és az ágyékon keresztül vették ki a szerveket és az izomszöveteket, a csontokat szintén megerősítették, de a testet ezúttal megtöltötték: földdel, levelekkel és agyaggal.

Négyezer évvel ezelőtt a régió időjárása azonban szárazra fordult, a part menti esőzések elmaradtak, aminek egyik következménye az lett, hogy a chincorrók többé már nem készítettek múmiákat. Marquet úgy gondolja, hogy a helyiek továbbálltak, s a szárazföld belsejébe, az Andokba költöztek.