Troyes középkori tímárjai
2012. augusztus 7. 17:41
Egy régészcsapat kétezer négyzetméteres városi területet tárt fel az észak-franciaországi Troyes-ban. A középkorban ez a negyed a Notre-Dame-aux-Nonnains apátság fennhatósága alá tartozott, ami Troyes város egyik legrégebbi alapítású (7. század) vallási közössége volt, amely jogokat nyert az igazságszolgáltatás bizonyos szintjeinek gyakorolására.
Az i. e. 25 óta lakott Troyes (latin neve: Augustobona) egy mocsaras területre épült a Szajna partján. A város területének régészetét három időszakra osztják a kutatók: ókor, a 12. és a 16. század ideje.
A 12. században a Champagne-i grófok gazdasági intézkedéseinek köszönhetően sikerült elhódítani a mocsártól a területeket. Ezután új gátak és csatornák vezették le a Szajna vizét, így a talajvíz is csökkent. A város belsejében malmok és műhelyek alakultak a csatornák mentén, kereskedők és iparosok telepedtek le a mocsártól elhódított területekre. Az első tímár- és suszter műhelyek is a 12. században jelentek meg, amely folyamat a 19. század elejére a helynevekben csapódott le: „Les Bains de la Tannerie”; „Petite” és a „Grande Tannerie” utca.
A régészek az elmúlt napokban három, a nyers bőrök középkori feldolgozási technikáival dolgozó műhelyet tártak fel. Két-két és fél négyzetköbméteres téglalap alakú, egymás melletti medencéket ástak ki a kutatók, amelyek közelében több esetben hamut és csersavat tartalmazó hordókat találtak. A nagyobb medencék felhasználási célja valószínűleg az lehetett, hogy a bennük lévő lúgos víz és a hamu elegyébe áztatott nyers bőrökről leváljanak a szőrök, a szennyeződések és az egyéb idegen anyagok.
A csatornák vizével történő letisztítást követően erős, minden bizonnyal tölgyfakérget tartalmazó oldatba áztatták a bőrt, hogy megerősödjön és konzerválódjon. Habár Diderot Enciklopédiájából nyerhetünk némi ismeretet a témáról, a Troyes-i műhelyek működését és nyersbőreinek eredetét illetően vannak még fehér foltok.
Az árkok ásatásai rengeteg információt szolgáltattak a kutatók számára: lenyűgöző mennyiségben találtak használt kesztyűket, cipőket, bőröveket. Lejjebb ásva ló- és szamártetemek kerültek elő. Az állatok cserzőüzemekhez való közelsége további kérdéseket vet fel, különösen az állatok felhasználási céljai keltették fel a tudósok érdeklődését, mivel ezen állatok húsainak feldolgozása a középkori időszakban az egyház által tiltva volt.
Több mint egy méter mélységben a régészek a középkori házak kemény, döngölt földjét fedezték fel. Az épületek és a műhelyek favázzal és homokkőből készült téglákkal voltak elszigetelve a földtől. Az igényesen elkészített padló és a kövek megakadályozták, hogy rágcsálók juthassanak az épületekbe. A 13. század végétől csempehasználat is megfigyelhető ezekben a műhelyekben.
A tárgyalt időszakban a városias terület keskeny csatornákkal volt szegélyezve. A legtöbb tér (udvarok, kertek, műhelyek) pedig az utcákra nyíltak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
