Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Halálbüntetés Magyarországon

2012. július 20. 14:53

<

Az utolsó magyar hóhér

Pradlik György 12 éven keresztül végezte tevékenységét, munkájáról még rokonai sem tudtak semmit. Valójában börtönőrnek jelentkezett, a halálos ítéletek végrehajtását pedig akkor kapta meg, amikor az addigi hóhér elhunyt. „Kihalásos alapon működött mindez” – mondta el a Múlt-kornak.

„Egyikünket sem a bosszú vezérelt, amikor mi ezt elvállaltuk, feladatnak tekintettük” – emlékezett vissza a korabeli ítélet-végrehajtó. Pradlik 1976-ban újsághirdetés alapján jelentkezett a Büntetés-végrehajtási Intézethez, ahol eredetileg a rabok őrzése volt a feladata. A halálos ítéletek végrehajtását pedig akkor kapta meg, amikor az addigi hóhér elhunyt. „Kitüntetettnek éreztem magamat, hogy ebbe a csapatba bekerülhettem, hiszen nem kerülhetett be mindenki” – mondta.

Pradlik György és a hurok (2009)

Felidézte első esete előtti éjjelét, melyen – mint mondta – rendkívüli stresszben volt: egész éjjel nem tudott aludni, csak járkált a házban, izgult, hiszen jól akarta csinálni. Az interjúban elmesélte a felakasztás folyamatát, miszerint a kötelet az elítélt nyakába tették, s áthúzták a másik végét, megszorítva a kivégzendőn. Eközben alulról egy további ember az elítélt térde tájékán egy másik hurokkal húzta lefelé. A felül lévő ítéletvégrehajtó egy szisszentéssel jelzett az ún. „fogónak” (alsó ember), s az akasztás folyamata kezdetét vette. Egy pisszenés az „emelj”, két pisszenés az „engedj” vezényszavakat jelentette.

Pradlik nem csak a kis fogház udvarán akasztott, a 70-80-as években két segédjével együtt járta az országot, s Vácott, Győrben, valamint a szegedi Csillag börtönben is ő hajtotta végre a halálos ítéleteket. Magyarországon az utolsó akasztás 1988 júliusában szintén az ő segédletével zajlott.

„Irritáló az, hogy eltörölték a halálbüntetést” – fejtette ki véleményét a nyugalmazott hóhér, aki istenfélő embernek tartja magát, azonban véleménye szerint: „azokat a bűnöket, amiket egyes emberek elkövetnek, még az Úristen sem tudja megbocsátani. Aki bűnt követett el, az bűnhődjön.”

Igazi foglalkozásáról nem beszélt gyermekeinek, akik csak azt tudták, hogy milyen munkakörben dolgozik apjuk, azonban arról, hogy milyen plusz feladatot vállalt, fogalmuk sem volt. Egészen az interjúkészítés napjáig.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Halálbüntetés Magyarországon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra