Az utolsó mandzsúriai hadúr
2012. március 29. 12:03
Reformer és stratéga
Apja halála után Csang Hszüeliang vette át hatalmát, de előbb még meg kellett harcolnia érte Zuolin katonai parancsnokával, Jang Jütinggel. Mandzsúria ekkor több sebből is vérzett: ugyan a terület kiapadhatatlan forrása volt a különféle ásványkincseknek, de a szüntelen háborúskodás miatt komoly politikai és pénzügyi krízisbe süppedt. Az alattvalók úgy fizették az egyre magasabb, már-már elviselhetetlen mértékű adókat, hogy abból semmilyen fejlődést nem láttak viszont, a riválisok oldaláról pedig folyamatos veszély leselkedett a fiatal katonára.
Csang nem követte apja politikáját, aki megrögzött antikommunista volt, s még Szun Jat-cen nacionalista pártjáról is azt állította, hogy az egy vörös szervezet. Csang szimpatizált a nacionalista eszmékkel; modern katonai nevelésben részesült, az akadémián alkalma nyílt megismerkedni a szocializmussal és szociáldarwinizmussal is. Hatalomra kerülésekor hitet tett a Csang Kaj-sekkel való szövetségkötés mellett, de mikor erre sor került, kijelentette: nem enged beleszólást Mandzsúria ügyeinek intézésébe, s nem engedi, hogy a nankingi kormányzat a fejére nőjön. Csang bátor volt, de volt is mire alapozni magabiztosságát: ő volt ugyanis az északkeleti hadsereg, Kína második legnagyobb haderejének parancsnoka.
Csang egyszerre volt reformer és nagy stratéga. Szívügye volt az iparosítás, a kereskedelem és az oktatás. Karcsúsítani akarta a hadsereget, megreformálni az oktatást az általános iskoláktól kezdve az egyetemi képzésig, s egységesíteni a Mandzsúriában forgalomban levő külföldi pénzeket. Csang kísérleteit hátráltatta a köztársaság (1911-1949) veleszületett betegsége: a kiépítetlen intézmények, valamint a Japán elleni háború (1937-1945) okozta sokk. Csang a kommunista történészek leegyszerűsítő narratívájának lett az áldozata, ugyanúgy „hadúrnak” nevezték, ahogyan a többi, világos és megvalósítható célokat felmutatni képtelen „kiskirályt”. Csang Hszüeliang azonban az a regionális katonai vezető volt, akinek sokat köszönhettek a modern Kína megteremtéséért küzdő politikai vezetők.
Csang Hszüeliang és Csang Kaj-sek viaszszobra
Az első konfliktus – leszámítva a Jang Jütinggel vívott hatalmi harcot, ami a rivális meggyilkolásával végződött – a Szovjetunióval adódott. Oroszország gyarmati jogaira hivatkozva épített vasútvonalat Mandzsúria északi részén még a 19. század végén, aminek joga a Szovjetunióra szállt. Az idősebbik Csang semmilyen kommunista kötődésű érdekeltséget nem tűrt meg fennhatósága alatt, de még utódja alatt is úgy tűnt, hogy hamarosan elvonulnak a sötét fellegek Mandzsúria égboltja felett. 1929-ben Csang arra eszmélt, hogy Moszkva a vasutat használja a kommunista ideológia terjesztéséhez. Még ebben az évben kínai katonák körülvették a harbini szovjet konzulátus épületét, s letartóztattak 39 diplomatát, azon az alapon, hogy azok illegális módon terjesztik a kommunista tanokat. A „túszdráma” egészen júliusig húzódott.
A Szovjetunió sehogy se tudott jól kijönni a konfliktusból: úgy kellett volna megőriznie mandzsúriai érdekeltségét, hogy közben nem kelti annak a látszatát, hogy ugyanúgy – „imperialisták” módjára – viselkedik, mint a korábbi megszálló hatalmak. Ez volt az első olyan konfliktus, ahol a légi támadások komoly szerepet kaptak. 1929. szeptember 9-én a szovjet repülők lebombázták a suifenhe-i állomást, száz ember halálát okozva, míg novemberben egy nap alatt mintegy kétezer kínai lelte halálát. Csang olyan háborúba kergette bele magát, amelyről tudta, hogy nem nyerheti meg – hiába rendelkezett nagy és modern hadsereggel. A konfliktus decemberben, a Szibériával megkötött békével zárult le, amely megerősítette a szovjetek jogát a vasutak ellenőrzése felett.
Ezzel magyarázható az is, hogy Csang miért adta át gyakorlatilag feltartott kézzel Mandzsúriát Japánnak. 1931-ben a mukdeni incidenst követően a japán Kvantung-hadsereg megszállta a területet. 1932-ben létrehozták saját bábállamukat, Mandzsukuót, amelynek élére az utolsó kínai császárt, Pu-Jit állították. Csang teljesen szakított Csang Kaj-sekkel, kapcsolatuk pedig annyira elfajult, hogy a parancsnok elraboltatta a nacionalista vezetőt. Csang Kaj-sek szívét a Japán elleni háború által a nacionalistákra és a kommunistákra kényszerített átmeneti szövetség sem lágyította meg: bebörtönözte Csangot, aki évtizedeken át Tajvanon élt házi őrizetben. 1990-ben szabadult, utolsó éveit Hawaiion töltötte. 2001-ben, százéves korában hunyt el, de politikai értelemben akkor már 64 év óta halott volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
