Az atomtesztek aranykora
2012. március 13. 17:13
A halál a széllel érkezett
Az atombomba az amerikai fölény szimbóluma volt. Fél évvel a koreai háború kitörése után 1950 júniusában Henry Truman amerikai elnök elrendelte, hogy a nukleáris fegyvereket nemzetvédelmi okokból újra az amerikai kontinensen teszteljék. Mindenféle hivatalos meghallgatás nélkül alakították ki a Nevada Test Site övezetét, egy 3500 km2 nagyságú területen Las Vegastól északra. Habár egy szakértő, az egykori ezredes, Stafford Warren egy 150 mérföldes terület lezárását követelte, az Atomenergia Bizottság (AEC) ezt figyelmen kívül hagyta. Pedig Warren nem csak az orvosi kar dékánja volt az elitnek számító UCLA főiskolán, hanem a sugárzás elleni védelem vezetője a Crossroads hadműveletnél.
De az AEC már régen önállósult, a kormányon belül saját kormánnyá vált. Kvázi törvényes teljhatalommal bírt, hogy a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban szabályokat hozzon. Végrehajtó hatalmat is kapott, hogy ezeket a szabályokat be is tudja tartatni. Saját magát igazgatta és ellenőrizte, felelős volt a büntetőtörvények betartásáért, abban az esetben, ha valami félresikerült volna. Egy magas rangú kormánytisztviselő így nyilatkozott a hidegháború alatt uralkodó felfogásról: „Ez a mi dolgunk, ez nemzetbiztonsági ügy, mindenki tartsa magát távol tőle.”
Így tekintve igen csak logikusnak tűnik, hogy az új tesztterületet a ritkán lakott nevadai sivatagban hozzák létre. Az ottani derék polgárok és a mormonok, akik a szomszédos Utah államban laktak, határozottan antikommunisták voltak, konzervatívak és hatalomhűek. Nem csak Istenben hittek fenntartás nélkül, hanem a kormány által folytatott politikában is. Az AEC titkos ügyeinek kétségbe vonása hazafiatlan lett volna számukra. Fogalmuk sem volt róla, hogy nem sokkal később a szél a halált sodorja feléjük.
1951. január 27-én robbant először atombomba a második világháború óta amerikai földön. A sajtó lelkes volt. A helyi mormon lap, a „Deseret News” másnapi címszalagja így szólt: „Látványos atomrobbantásokkal haladunk a biztonság felé, pánikra nincs ok.”
A környező települések lakói gombafelhőt sosem láttak, csak az azt követő rózsaszín eget. A látvány és a sorozatos élmények megosztották az embereket: „Hruscsov bombáitól félnünk kellett”, mesélik, „de amikor a saját bombáinkat repítették levegőbe, azt mondták, hadd játsszanak csak a gyerekek az udvaron, nem lesz semmi baj. Ez felettébb furcsán hangzott.”
A teljes cikk a Múlt-kor 2012. tavaszi számában található.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
