Miért van még mindig király Nagy-Britanniában?

2012. március 12. 14:49

Egy shropshire-i aukción 33 ezer fontért kelt el az a ’proklamáció’, amely ezer fontos ’vérdíjat’ helyezett kilátásba, ha elfogják az ’áruló’ Stuart Károlyt. A dokumentum 1651-ból származik, ebben az évben a herceg elkeseredett próbálkozást tett az angol trón visszaszerzésére, két évvel azután, hogy apját, I. Károly angol királyt (1600-1649) kivégezték.

Károly royalista csapatait Oliver Cromwell ’vasbordájú’ serege Worcesternél tönkreverte. A trónkövetelő katonái szétszéledtek, Károly a Royal Oakban (Boscobel, Shropshire) lelt menedékre. A monarchia 1660-as restaurálása után Károly drámai menekülését az isteni gondviselés megtestesüléseként látták-láttatták, a nevezetes napot (Oak Apple Day) pedig ennek megfelelően nemzeti ünneppé nyilvánították, megünneplése egészen 1859-ig tartott.

Az egyik szakértő, Richard Westwood-Brookes úgy véli: ha Károlynak nem sikerült volna elmenekülnie a fejét követelő köztársaságiak haragja elől, a monarchiát soha sem restaurálják. Annál is inkább, mivel ha Stuart Károlyt elfogták volna, minden bizonnyal kivégzik. Az 1648. novemberi intelem ugyanis leszögezte, hogy a király két fiát, Károlyt és Jakabot is felelősség terheli apjuk 'háborús bűneiért'.

A royalisták ügyének gyengesége vagy erőssége érdemben nem befolyásolta a monarchia 1660-as restaurálását. Cromwell legendás hadserege először az ír, majd a skót szövetséget robbantotta szét, a royalista konspirációkat pedig 1655-ben és 1659-ben is csírájában elfojtotta. A 17. században csak kevés szárazföldi hadsereg tudott versenyre kelni a köztársaságiak haderejével.

Végül is nem a royalista érzelmű alattvalók hangjának felerősödésének és nem is a Stuart-dinasztia erőfeszítéseinek köszönhetően került Stuart Károly II. Károly (1660-1685) néven az angol trónra. Paradox módon nem a köztársaságiak gyengesége, hanem ellenkezőleg: azok erőssége teremtette meg a rendszerváltás feltételeit. Az angol köztársaság eszméje és a vallási radikalizmus újjáéledése Richard Cromwell protektorátusának végeztével megrémítette a konzervatív parlamentieket, köztük William Prynnet.

Ekkor lépett közbe George Monck parancsnok, aki képes volt arra, hogy a birtokában levő katonai fölénnyel a mérsékeltek felé billentse a mérleget. Abban II. Károly is egyetértett, hogy akik az oldalán beavatkoztak, azt nem azért tették, mivel olyan nagyon szimpatizáltak volna a monarchia eszményével; inkább arról volt szó, hogy a királyságot tekintették a legkisebb rossznak.