A vasút reprezentációs szerepe II. Rákóczi Ferenc újratemetésén
2012. március 11. 21:21 Farkas Andrea
A fejedelem hamvainak hazahozatala először a reformkor éveiben került szóba, de az 1848-1849. évi szabadságharc leverése után majdnem másfél évtizedig nem lehetett hivatalos formában szóba hozni. Az 1860-as években azonban már többen is felvetették a fejedelem itthoni újratemetését.
Az előzmények
A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke (1711) után II. Rákóczi Ferenc fejedelem és legkitartóbb hívei először Lengyelországba, majd Franciaországba menekültek, végül 1716-ban III. Ahmed szultán kérésére Törökországba érkeztek.
II. Rákóczi Ferenc 1735. április 8-án a törökországi Rodostóban hunyt el száműzetésben. Kérésére édesanyja, Zrínyi Ilona mellé a konstantinápolyi (galatai), az akkori jezsuita, majd a rend feloszlatása után a francia lazarista misszió St. Benoît (Szent Benedek) templomába temették el. Szívét végakarata szerint Franciaországba, Grosboisba, a kamalduliak kolostorába vitték.
Az alábbiakban összefoglalom a fejedelem és társai holttesétnek hazahozatalára vonatkozó legfontosabb tényeket. Azonban mindez csupán háttérül szolgál ahhoz, hogy bemutassam: a modern kor egy olyan találmányát, mint a vasút, miként állíthatta a jeles esemény (és ekképp saját sikeres akciója) szolgálatába a regnáló magyar kormány olyan kiélezett politikai helyzetben, amikor egy ilyen nagylélegzetű, érzelmekre ható esemény elterelhette a közvélemény figyelmét az aktuális és súlyos kérdésekről.
A fejedelem hamvainak hazahozatala először a reformkor éveiben került szóba, de az 1848-1849. évi szabadságharc leverése után majdnem másfél évtizedig nem lehetett hivatalos formában szóba hozni. Az 1860-as években azonban már többen is felvetették a fejedelem itthoni újratemetését. Ebben elsősorban Thaly Kálmán játszott főszerepet, aki 1862-től kezdődően a Pesti Napló, majd pedig Századok hasábjain a fejedelem, az emigráns társak temetésének körülményeiről, a síremlékekről folyamatosan jelentetett meg cikkeket és nagy erővel szorgalmazta a hamvak hazahozatalát.
Az 1870-es évektől a hamvak hazahozatalának kérdése gyakrabban felmerült más fórumokon is. Ebben élenjárónak Zemplén vármegye számított, amely területén feküdt a fejedelem szülőfaluja, Borsi. A megye 1873. március 8-án tartott közgyűlésén feliratot intéztek a Képviselőházhoz a fejedelem földi maradványainak hazahozatala végett, egyben felszólították a társtörvényhatóságokat, hogy álljanak ki az ügy mellett.
A felszólításra még ugyanabban az évben számos város és vármegye reagált, mint ahogy Szlávy József miniszterelnök is, aki megpróbált politikai lépéseket tenni e kérdésben. Magánlevélben tájékoztatást kért II. Rákóczi Ferenc hamvainak hollétét illetően gróf Ludolf Manótól, aki válaszában arról tájékoztatott, hogy a hamvak holléte — sőt, egyáltalán megléte — is bizonytalan, ezért a további kutatás aligha vezetne eredményre.
A hamvak hazahozatala ügyében 1874-ben további négy törvényhatóság intézett felterjesztést a Képviselőházhoz. Mivel a felirati javaslatokkal nem sikerült eredményt elérni, a Képviselőház 1876. március 22-én tartott ülésén Simonyi Ernő interpellációt nyújtott be Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, de fölvetésére nem kapott érdemi előrelépést jelentő választ.
Thaly Kálmán 1878-ban a Pesti Napló hasábjain nyíltan felelősségre vonta Tisza Kálmán miniszterelnököt, amiért az akkor folyó orosz-török háború alatt Rákóczi hamvait „idegen földben kiszolgáltatja az idegen hadak dúlásának."A miniszterelnök azt a választ adta, hogy nincs olyan politikai helyzetben, amelyben lépni tudna a hamvak hazaszállítása ügyében: „Az ügy nincsen abban a stádiumban, hogy a hamvaknak hazaszállítása iránt intézkedni lehetne, mivel még az is kérdés: egyáltalán még megvannak-e azok. Mindenekelőtt ezt kell konstatálni."
1889-ben, amikor Thaly már másodízben járt Konstantinápolyban, Fraknói Vilmossal felnyitották a St. Benoit templomban található sírt. Kétségtelenné vált, hogy Rákóczit oda temették el és hamvai sértetlenek. Zrínyi Ilonának azonban csak a koponyáját találták meg. Rákóczi és a bujdosó társak sírjainak felkutatása jelentős tudományos eredménynek számított. Thaly Francois Lobryval — a lazaristák missziójának galatai főnökével — kötött szóbeli megegyezése értelmében több mint két évig hallgatott az ügyről. Így először 1892-ben a Magyar Történelmi Társulat negyedszázados emlékünnepén beszélt kutatásairól, majd 1893-ban kiadott munkájában is részletesen beszámolt róla. Ezután következetesen kutatott az emigráció történeti emlékei után, és élete utolsó éveit a hamvak hazaszállítása nemes céljának szentelte.
A hamvak hazahozatalára azonban még évekig nem került sor, bár elintézését a törvényhatóságok továbbra is sürgették. A Rákóczi-szabadságharc kirobbanásának 200. évfordulója évében (1903) viszont gyors fordulatot vett a hamvak hazahozatalának ügye, ám ennek politikai háttere is volt. 1904 tavaszára kiéleződött a belpolitikai helyzet az országban. Az udvar a katonai újonclétszám felemelését követelte, az ellenzéki Függetlenségi Párt a parlamenti obstrukciót alkalmazta, közben pedig az országos vasutassztrájk bénította meg egész Magyarországot. Gróf Tisza István miniszterelnök házszabály-módosítással próbálta a parlamenti obstrukciót letörni. Végül a parlament ellenzéki Függetlenségi Pártja (Thaly Kálmán alelnökkel) békejobbot nyújtott a miniszterelnöknek és pártközi megállapodást kötöttek. Tisza visszavonta a házszabály-módosító indítványát, a Függetlenségi Párt pedig elállt az újonclétszám emelésének megakadályozásától.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
