Hullámok hátán juthatott el először ember Ausztráliába

2012. február 13. 15:31

A Neander-völgyi embertől a különböző ázsiai archaikus közösségekig, minden ősünk az afrikai kontinensen élt egészen 150 ezer évvel ezelőttig. Némi idő elteltével az afrikaiak egy csoportja, kihasználva a környezet nyújtotta előnyöket, kivonult Afrikából és elkezdte elfoglalni a többi kontinens egyes területeit, ami a versenytársak kiszorításával járt együtt.

Sok vita folyik arról, hogy milyen előnyökkel rendelkezhettek őseink – nyelvi készség, mentális találékonyság, kollektív tudat –, de arról is eltérnek a vélemények, hogy mikor kezdődhetett meg a kivonulás. A kutatók hosszú ideig azt feltételezték, hogy az afrikaiak számbeli növekedéséből kifolyólag a Sínai-félszigeten keresztül özönlötték el Európát és Ázsiát. A genetikai és a régészeti vizsgálatokból világossá vált számukra, hogy érdekes módon Európa később (40 ezer évvel ezelőtt) népesült be, mint Ausztrália (50 ezer évvel ezelőtt).

A genetikusok azt a véleményt osztották, hogy sok afrikai és az összes nem afrikai ember DNS adatai szoros kapcsolatban állnak egymással, amelyek alapjai csak 60-70 ezer évvel ezelőtt Afrikában teremtődtek meg. Az új elmélet szerint az első "ex-afrikaiak" tengerpartok lakói voltak, így gyorsan benépesítették az Indiai-óceán partvidékét is, majd bemutattak egy váratlan tengerészeti manővert is, mely során elérték egy kb. 100 kilométer széles szoroson keresztül Ausztrália partjait. Tény, hogy a hosszúkás Andamán-szigetek lakói olyan génekkel rendelkeznek, amelyek eltérnek az ázsiaiakétól, ez pedig illeszkedik az tengerparti elmélethez.

A tenger szintje 50 méterrel alacsonyabban lehetett, mivel a hidegebb időjárási viszonyok miatt az északi jégsapkák magukba zárták a vizet, így a legtöbb indonéziai sziget kapcsolatban volt a szárazfölddel. A Perzsa-öböl teljesen száraz volt, a Vörös-tenger déli végén pedig csak egy keskeny tengerszoros biztosította az átjárást. A York Egyetem professzora, Geoffrey Bailey kollégáival úgy gondolja, a szoros öt és 150 kilométer közötti távolságot ölelhetett fel. Így az embereknek nem kellett a barátságtalan Arab-sivatagon keresztül menetelniük, hogy elérjenek az Indiai-óceán partvidékére. Könnyedén átúszhattak vagy kezdetleges tutajokon átevezhettek a keskeny tengeri csatorna túloldalára.

A történet a múlt évben tovább bonyolódott, mikor a német Tübingeni Egyetem professzora, Hans Peter Uerpmann által vezetett csapat 125 ezer évvel ezelőttre datálható kelet-arábiai kőeszközökre bukkant. Az eszközök feltűnően hasonlítottak a Kelet-Afrikában megtalált tárgyakhoz, amelyek ugyanabból a korból származnak. Ez abban az időben volt, amikor Arábia időjárása sokkal esősebb volt, mint ma, és a Vörös-tengeren való átkelés is nagyobb lehetőségeket nyújtott.

Ez azt jelenti, hogy talán Arábiát korábban kolonizálták, és elképzelhető, hogy egy hosszabb lélegzetvételnyi időt vártak, amíg Délkelet-Ázsiát is birtokba vették. Ha tényleg ez történt, az arabok genetikájának hasonlóságot kellene mutatniuk 125 ezer évvel ezelőtt élt őseikkel. De ez koránt sincs így: a legújabb kutatások szerint a közös ős csak 60 ezer évvel ezelőtt élt.

Két út jöhet szóba, ami segíthet feloldani az ellentmondást. Az egyik, hogy az arab telepesek 125 ezer évvel ezelőtt kihaltak és egy új nemzedék váltotta fel őket, akik egy második hullámmal jöttek ki Afrika területeiről, a másik, hogy visszavándoroltak Afrikába. Tovább komplikálja a kérdést, hogy a 74 ezer évvel ezelőtti szumátrai Toba vulkánkitörés - amely rettentő mennyiségű kénes port juttatott a légkörbe - okozta azokat az elhúzódó aszályokat, amelyek károsan hathattak az emberi populációkra.