Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kibővítik a mauthauseni holokauszt-emlékhely kiállításait

2011. április 4. 14:13 MTI

Kibővítik a holokauszt-emlékhely kiállításait Mauthausenben, a mai Ausztria területén található egykori koncentrációs táborok központi létesítményében.

<

Az átalakítás során több tájékoztató kiállítást hoznak létre, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a pedagógiai szempontokra is, mert a látogatók többségét diákcsoportok teszik ki. Egy külön teremben, a "Nevek Termében" az összes egykori áldozat nevének felsorolásával emlékeznek meg az áldozatokról. Az őrök egykori lakóépületét felújítják, megújul a láger külső környezete is, és több idegenvezetőt alkalmaznak majd.

Maria Fekter belügyminiszter a terveket bemutató sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az emlékhely felújítása társadalompolitikai jelentőségű ügy, s Ausztria már évek óta tervezi az átalakítást. "Jelezni akarjuk, hogy Ausztria teljesíti a nemzetiszocialista rezsim áldozataira való emlékezéssel kapcsolatos nemzeti és nemzetközi kötelezettségeit" - mondta. A miniszter hangsúlyozta: ez egyúttal jelzés az intoleranciával, a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben. Az emlékhely átalakításának megelőző szerepet is szánnak, hogy csökkenjen a holokauszt tagadását és a nemzetiszocialista eszmék terjesztését tiltó, úgynevezett tilalmi törvény elleni kihágások száma - fűzte hozzá.

Egy 2009-es incidens kapcsán az osztrák politikában megfogalmazódott az a törekvés, hogy kapjon a korábbinál nagyobb hangsúlyt az oktatásban a nemzetiszocializmussal és a holokauszttal kapcsolatos ismeretek terjesztése. A mauthauseni tábor felszabadításának évfordulóján öt tizenéves "Heil Hitler" kiáltásokkal és náci karlendítéssel zavarta meg az egykori ebensee-i altáborban, volt francia foglyok részvételével tartott megemlékezést. Az állami beruházás első, 2013-ban befejeződő szakasza 1,7 millió euróba kerül.

A felső-ausztriai koncentrációs tábort 1938-ban, öt hónappal Ausztriának a náci Németországhoz csatolása után hozták létre, és az egyik legkeményebb lágernek számított. A második világháború végére az egyik legnagyobb náci lágeregyüttes központjává építették ki, mintegy ötven altábor tartozott hozzá Ausztriában és Németország déli részén. 1945-ig egész Európából mintegy 200 ezer embert zártak be a mauthauseni lágerbe és a hozzá tartozó táborokba, származásuk, vallási meggyőződésük, politikai nézeteik vagy szexuális irányultságuk miatt. A deportáltak több mint fele meghalt vagy megölték.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kibővítik a mauthauseni holokauszt-emlékhely kiállításait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra