Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A fosztogatók aranybányái a kínai roncsok

2011. január 3. 11:51

Kína és a szomszédos országok partvonala igen gazdag víz alatti roncsokban, amelyek fosztogatása kedvező iparágat jelent, hiszen a távol-keleti országokban nem írják elő törvények a víz alatti műkincsek megóvását.

<

A 908 névre keresztelt projektben 2004 és 2009 között 676000 négyzetkilométernyi tengerszakaszt és belföldi vízfelületet vizsgáltak át a kutatók, és több értékes hajóroncsra rábukkantak. Ezek többsége a Selyemút kincseit szállította: a kereskedőhajók tele voltak mindenféle árucikkel, kerámiával és bronzmunkákkal is. „Nagyon sok ilyen gazdag víz alatti terület van Kína délkeleti partjainál” – mondta Szun Csien, a Kínai Akadémia kutatója. Egy átlagos hajóroncs több száz ereklyét rejt, melynek értékére a halászok is felfigyeltek: egyre többen merülnek alá a meggazdagodás reményében.

A rendőrség szigorúan lép fel a fosztogatók ellen: 2006-ban 45 csempészakciót buktattak le, 2005-ben pedig 25 hasonló üggyel foglalkoztak. Ebben a két évben közel tízezer műkincset mentettek meg az illegális fosztogatók elől. Szun szerint ez a jelenség minden országra jellemző, a roncsok általában már a feltárás előtt ki vannak rabolva.

Csaj Hsziao-ming, a Kulturális Örökségvédelmi szervezet egyik munkatársa szerint "egy ötéves terv keretében feltárjuk és megőrizzük ezeket a víz alatti műemlékeket. Ennek egyik pillére az erős jogi háttér kialakítása, a másik a szakrégész csoportok megszervezése lesz”. Erre azért is szükség lehet, hiszen Kínának még nincs törvénye a víz alatti műkincsek védelmére, valamint – jelenleg – kevesebb, mint 100 olyan szakembere van, akik képesek a víz alatt dolgozni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A fosztogatók aranybányái a kínai roncsok

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra