Opera, história, Erkel
2010. november 5. 18:07 Szende László
Kétszáz éve, 1810. november 7-én született Erkel Ferenc zeneszerző. A jeles évfordulóra a Zenetudományi Intézet nagyszabású kiállítással emlékezik, a tárlatot Gombos László zenetörténész mutatta be a Múlt-kornak. Hangjátékok, opera és Mohács, avagy mit is jelent Erkel a magyar zenetörténetnek?
Az opera előretör
A kiállítás főkurátora, Tallián Tibor igazgató és a rendezők kettős célt fogalmaztak meg. Egyrészt a négy teremben emléket kívántak állítani Erkel Ferenc munkásságának, másrészt fontosnak tartották a 19. századi opera és azt körülvevő miliőnek a bemutatását. Nehezítette a feladatot, hogy a mester személyes tárgyai Gyulán találhatók, de ezt a problémát ügyesen áthidalták a forgatókönyvben. Nagy érdeme a tárlatnak, hogy kiállították az összes Erkel-opera kéziratát, a dokumentumokat pedig a fényhatások segítségével hangsúlyozottan emelték ki.
Erkel Ferenc pályafutásának állomásai egyben a magyar opera és színjátszás stációi - derül ki a múzeumban, hiszen a hatalmas életmű mellett a tárgyak segítségével megismerhetjük az embert is. Például Erkel kiváló sakkjátékos volt, ami összefügg magányos, sokat gondolkodó jellemével. Az otthon ülő mester számára ez jelentette a legtökéletesebb kikapcsolódást, nem véletlenül választották őt a magyar sakk-kör első elnökévé. Az elmélkedő, múltba, távolba révedő komponistát örökítette meg a ránk maradt egyetlen festmény is. Erkelt alkotás közben a pennáról leeső paca sem zavarta, a foltot kezével azonnal elkente – legalábbis az egyik kézirat tanúsága szerint.
Az első terem alcíme: „Opera és nemzet”. A 19. századi környezetet remekül visszaadó szalon-hangulatban egyértelműen tetten érhető a kiállítás kettős gondolata: a falakon a korabeli színházi élet legjelesebb személyeinek portréi, illetve Erkel Ferenc életének első szakaszaira utaló képek láthatók. Erkel Gyulán született, azonban felmenői nem voltak odavalósiak. Az Erkelek 1806-ban költöztek a városba. Ideérkezésük Wenckheim Ferencnek köszönhető, aki ekkor jutott az itteni területek birtokába. A gróf Erkel Ferenc nagyapját alkalmazta, ő pedig fiával, ifj. Erkel Józseffel a városban telepedett le. A fiatalember 1808-ban kötött házasságot Ruttkay Klára Teréziával. Ferenc volt az elsőszülött gyermek, akit még többen követtek.
Az Erkel família pozsonyi gyökerekkel rendelkezett, Ferenc 12 éves korában került vissza ősei földjére, a bencés gimnáziumba (a század közepétől Katolikus Főgimnázium), hogy tanulmányait ott végezze. (Úgy látszik az intézmény „vonzotta” a zenei tehetségeket, mert fél évszázaddal később ide járt Dohnányi Ernő és Bartók Béla is.) A város a magyar operajátszás történetében is fontos szerepet töltött be, 1825-ben Mozart Don Juan-ját adták elő. A díszletről készült metszet a falon kapott helyet. Erkel Ferenc útja ezután Kolozsvárra vezetett, a Farkas utcai színházba. Megtanulta a dirigálást, az operák betanítását. Ekkoriban inkább a színészi játékon színészi játékra helyezték a hangsúlyt, az operák előadásához nem volt szükség kimondottan magas szintű énekléshez. Mindenesetre a repertoár igen széles skálán mozgott, nagy sikerrel adták elő a Sevillai borbélyt is.
Az ún. inasévek leteltével Erkelt az ország közepe várta. Először a budai Várszínház alkalmazta, majd az intézmény csődbe "menetele" után Pestre került, ahol 1812-ben nyitotta meg kapuit a magyar királyi színház. Az intézmény, amelyet a magyarok a német színház névvel illettek, az 1830-as években komoly dotációt kapott, így nagyon magas színvonalú előadásoknak adhatott otthont. Erkel itt két évet dolgozott, majd a Pesti Magyar Színházba (későbbi Nemzeti Színház) tette át székhelyét, ahol 1838-tól lényegében nyugdíjba vonulásáig, 1874-ig dolgozott. A teremben kiállított, Pachl-gyárban készült zongora ékesen reprezentálja Pest 1830-as évekbeli hangszerkészítését.
Érdekes, hogy az operának komoly ellentábora volt, azzal a felkiáltással, hogy a színházban csak prózai műveket játsszanak. A valóság azonban nem támasztotta alá elképzeléseiket, mivel a német polgárság nem értette a szép magyar beszédet, viszont a dallamokkal könnyedén meg tudott barátkozni. Ezért amíg a színházi előadások fél házzal mentek és nagy veszteséget termeltek, addig az operák során szinte tűt sem lehetett leejteni. Egy operát addig tartottak műsoron, amíg volt rá érdeklődés.
A második, „Opera és világ” elnevezésű terem, a színházi kulisszák mögé enged bepillantást, ahol nyomon követhetjük a Nemzeti Színházban zajló operajátszás fél évszázados történetét. A Nemzetiben Erkel különböző beosztásokban, de általában vezetőként működött. Az első operát, Rossini Sevillai borbélyát, 1834. augusztus 29-én mutatták be. Kedvelték továbbá a Don Juant és a Fideliót. Ez utóbbinál már Erkel is alkalmazta azt a megoldást, mely szerint a Leonóra nyitányt a második felvonás két része között játsszák el.
Bellini Normáját óriási sikerrel játszották, az első nagy csillag Schodelné Klein Rozália volt. A mű hihetetlen sikerét a Normafa elnevezés is ékesen bizonyítja: a Budai-hegység már akkor is kedvelt kirándulási célpont volt, Schodelné egy ilyen összejövetel során énekelt el részleteket a népszerű műből egy fa alatt, amelynek hatására a lelkes résztvevők el is keresztelték a környéket Normafának.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
