Atomcsapásoktól a nukleáris békéig
2010. augusztus 6. 12:24
A résztvevők sorsa
A bevetéseket végrehajtó két parancsnok közül Tibbets sorsa az érdekesebb. Bár a támadás után adott interjúkban teljes mértékben egyetértett a fegyver alkalmazásával, véleménye később gyökeresen megváltozott. Egyre inkább kételkedett benne, hogy valóban helyes volt-e lakott terület ellen alkalmazni a bombát. Későbbi nyilatkozatai szerint a támadás emléke 2007-es halálig elkísérte.
A háború után rövid ideig a folytatódó atomprogramban volt pilóta, majd különböző vezetői beosztásokat töltött be a légierőben. A hatvanas években rövid ideig katonai attasé volt Indiában, innen azonban haza kellett hívni, mert az összes indiai politikai párt tiltakozott a kinevezése ellen. A légierő állományából 1966-ban szerelt le, tábornoki rangban. Ezután egy légiforgalmi vállalatnál helyezkedett el, melynek 1976-tól elnöke is lett. 1987-ben vonult nyugdíjba. Érdekesség, hogy unokája, Paul Tibbets szintén bombázópilóta, és ugyancsak az 509. vegyes repülőcsoportnál szolgál, ahol egy B-2 Spirit "lopakodó" bombázó parancsnoka.
Charles Sweeney a háború szintén tovább dolgozott az atomprogramban, a roswelli légibázison volt kiképző, az atomfegyverrel ellátott bombázók legénységének felkészítésében vett részt. 1956 áprilisában megkapta tábornoki kinevezését - ekkor ő volt a légierő legfiatalabb tábornoka. 1976-ban szerelt le. Élete végéig meg volt győződve az atomfegyver alkalmazásának helyességéről és szükségességéről. A bevetésről könyvet is írt, War's End: An Eyewitness Account of America's Last Atomic Mission címmel. Bostonban halt meg 2004. július 15-én, 84 éves korában.
A háború vége után az Enola Gay még négy évig szolgálatban maradt. A Kvadzselein-szigeti atomkísérletek során szintén Tibbets repült vele, majd 1949-ben átadták a Smithsonian múzeumnak. Innen három év múlva kiselejtezték, és a texasi Andrews légibázisra szállították, ahol 1960-ban szétbontották. A gép sorsa azonban itt még nem ért véget. A darabokat 1961-ben a National Air and Space Museum marylandi raktárába vitték, és konzerválták őket. A restaurálás majdnem pontosan negyedszázaddal később, 1984-ben kezdődött meg. A gép orr-részét 1994-ben kiállították a National Air and Space Museumban, ahol 2003-ig volt látható.
A Bockscar sorsa egyszerűbben alakult. A háború után egy évvel, 1946 szeptemberében az arizonai Davis-Monthan légitámaszpontra vitték, ahol konzerválták. Utolsó repülését 1961-ben hajtotta végre, amikor átszállították az ohiói Wright-Patterson légibázisra, és bekerült az U.S. Air Force Museum gyűjteményébe. A repülőgép a mai napig látogatható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
