Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Atomcsapásoktól a nukleáris békéig

2010. augusztus 6. 12:24

<

Az első bevetés: Hirosima

Másnap, 1945. augusztus 6-án hajnalban hét B-29-es szállt fel a tiniani repülőtérről. Az első három gép korábban indult, ezek végezték az időjárás-felderítést (azaz a célpontok feletti felhőzet kiterjedésének megállapítását). Az Enola Gay közvetlen kíséretében az egyik gép tudósokat vitt, a másik a fotózást végezte, és a hetedik bombázó volt a tartalék.

Az Enola Gay legénységét Paul Tibbets Jr. ezredes, parancsnok és pilóta, Robert Lewis másodpilóta, Thomas Ferebee bombázótiszt, Theodor Van Kirk navigátor, Jacob Beser radarelhárító, William ,,Deak' Parsons fegyvermérnök, Maurice Jeppson fegyvermérnök-helyettes, Joe Stiborik lokátorkezelő, Richard Nelson rádiós, George Caron faroklövész, Wayne Duzenberry repülőmérnök és Robert Shumard repülőmérnök-helyettes alkotta.

A kötelék jó látási viszonyok között repült. Japán idő szerint 7.30-kor megkapták a felderítők jelentését, mely szerint az elsődleges célpont, Hirosima fölött tiszta az égbolt. A japán légvédelem észlelte a közeledő köteléket, de annak kis létszáma miatt nem rendeltek el légiriadót. Az Enola Gay nem sokkal nyolc óra után ért a város fölé. A navigátor beazonosította a várost, majd Ferebee bombázótiszt hozzáigazította a célzókészüléket a gyenge déli szélhez. A személyzet fölvette sötétített szemüvegét, melyen keresztül gyakorlatilag semmit sem láttak.

Ferebee célpontul egy T-alakú hidat határozott meg, mely nem messze állt a város egyik fő épületétől, a Kereskedelmi Dómtól. (Mivel itt volt a robbanás epicentruma, ez az egyetlen épület maradt meg a belvárosból, ez látható az atomtámadás után készült leghíresebb fotókon is.) Helyi idő szerint 8.14 perckor 10000 m magasságban Ferebee kioldotta a bombát. Tibbetts 155 fokos fordulót tett jobbra, majd teljes sebességre gyorsította a bombázót, hogy minél jobban eltávolodjanak a robbanástól.

A Little Boy ejtőernyővel zuhant a föld felé, majd 43 másodperccel később, miután elérte a pusztítás szempontjából optimális 570 méteres magasságot, felrobbant. A detonáció ereje 12500 tonnányi TNT-jével volt egyenértékű, aminek célba juttatásához körülbelül 1250 B-29-es nehézbombázóra lett volna szükség! (Összehasonlításképpen: a brit Bombázó Parancsnokság vezetőjének, "Bomber" Harrisnek sosem volt egyszerre ennyi bevethető bombázója!)

Az Enola Gay fedélzetéről egyedül Bob Caron, a faroklövész látta közvetlenül a robbanást. Sötétített szemüvegében eddig jóformán vakon tapogatózott, most azonban mindent megvilágított a tíz Nap erejével ragyogó fény. A hangsebességgel terjedő lökéshullám hamarosan elérte a gépet és olyan erővel dobálta, mintha légvédelmi tűzbe kerültek volna. A percről percre emelkedő gombafelhő13,5 km magasan tornyosult a város felett, és a visszafelé vezető úton még másfél órán keresztül látszott. Tibbetts rádión jelentette a főparancsnokságnak, hogy a támadás szemmel láthatóan sikeres volt.

Ezalatt Hirosimában tombolt a pokol, a város eltűnt a tűz- és portengerben. A robbanás 1 km-es körzetében minden a földdel vált egyenlővé. A robbanást követő lökéshullám a város 80%-át rombolta le. Hozzávetőlegesen 80000 ember halt meg közvetlenül a robbanástól és néhány nap alatt további 60000 a sugárzástól - bár a veszteségekről azóta is csak becslések láttak napvilágot, a pontos számot sem akkor, sem most nem lehet megállapítani.

A japán főparancsnokság kezdetben nem értette, miért szakadt meg Hirosimával a rádiókapcsolat, és futárgépet küldtek a helyzet kiderítésére. Ezen keresztül nyertek képet az eseményekről és a rombolás mértékéről. Az Enola Gay összesen 12 órás repülőút után tért vissza a bázisra. A személyzet arról beszélt, hogy a japánok úgyis "bedobják a törülközőt", még mielőtt földet érnének. A legénységet a földön üdvözölte Spaatz tábornok, Nathan Twining tábornok, a Mariana-szigetek légierejének parancsnoka, Thomas F. Farrell tábornok és W. R. E. Purnell admirális, akik részt vettek a bomba fejlesztésében.

Tibbetts-et és társait orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd pihenőt kaptak. Tibbetts később így nyilatkozott a bevetésről: "Soha nem bántam meg és nem is szégyelltem, mert akkoriban hittem, hogy a hazafiúi kötelességemet teljesítem azzal, hogy a kiadott parancsot végrehajtom."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Atomcsapásoktól a nukleáris békéig

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra