Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újabb Kennedy-botrányokra derült fény

2010. június 16. 14:52 MTI

A néhai Edward Kennedy szenátor több halálos fenyegetést kapott, még fél évtizeddel azután is, hogy 1980-ban sikertelen kísérletet tett a Fehér Ház bevételére - derült ki azokból a korábban titkosként kezelt iratokból, amelyeket hétfőn hozott nyilvánosságra az FBI.

<

A szövetségi nyomozóhivatal honlapján közzétett 2 352 oldalnyi dokumentum túlnyomórészt a massachusettsi szenátor ellen intézett halálos fenyegetéseket és zsarolási kísérleteket tartalmaz. Edward Kennedy tavaly, 77 évesen hunyt el agydaganatban. Érkeztek fenyegetések - legtöbbször névtelen - magánszemélyektől, de olyan radikális csoportoktól is, mint a Ku Klux Klan vagy a Nemzetiszocialista Fehérek Pártja.

A legutolsó fenyegető levelet 1985-ban adták fel. Benne egy nő - akinek nevét nem hozták nyilvánosságra - a Michigan állambeli Warrenből azzal fenyegetőzött, hogy Kennedyvel és az akkori elnökkel, Ronald Reagennel is végez. Az iratok hozzáférhetővé tételét amerikai médiaszervezetek követelték ki, a tájékoztatás szabadságára vonatkozó törvényre hivatkozva.

Edward Kennedy az 1963. november 22-én Dallasban meggyilkolt John F. Kennedy elnök és az 1968-ban Los Angelesben lelőtt Robert F. Kennedy öccse. Maga is megpróbálkozott az elnökség megszerzésével, utoljára 1980-ban, de bátyjai halála után gyakran fenyegetve érezte magát, s mint az FBI-iratokból kiderül, nem is alaptalanul.

Négy hónappal a Robert Kennedy elleni merénylet után az FBI már négy halálos fenyegetésről szerzett tudomást. Tavaly megjelent visszaemlékezéseiben Edward Kennedy azt írta, hogy megijedt a hangos zajoktól, és hasra vágta magát, valahányszor egy autó kipufogócsövének durranását hallotta.

A dokumentumokból új részletekre derült fény Edward Kennedy 1969. július 18-án történt, chappaquidick-szigeti tragikus autóbalesetével kapcsolatban is. A szenátor által vezetett gépkocsi egy hídról egy tóba zuhant, s az autó utasa, Mary Jo Kopechne vízbe fulladt. A politikus partra úszott, sorsára hagyva a 28 éves nőt, aki Robert Kennedy kampányaktivistája volt.

Kopechne holttestét csak 10 órával a baleset után emelték ki a vízből. Az FBI, amely a Massachusetts állambeli Edgardtown rendőrfőnökétől értesült az ügyről, július 19-én délután háromnegyed 3-kor értesítette a washingtoni parancsnokságot. A szövetségiek nem fedték fel, hogy az autót az akkor 37 éves Edward Kennedy vezette. A cserbenhagyó szenátort felfüggesztett szabadságvesztésre és próbaidőre ítélték.

Memoárjaiban Kennedy, aki csaknem egy fél évszázadon át volt a szövetségi szenátus tagja, "megbocsáthatatlannak" nevezte chappaquidicki magatartását. Mint írta, rettegett, ezért "szörnyű döntéseket" hozott, amelyek miatt több mint négy évtizeden át bűntudatban kellett élnie.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újabb Kennedy-botrányokra derült fény

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra