Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Restaurálják a moszkvai Kreml megkerült ikonjait

2010. május 13. 14:01 MTI

Megtalálták és hamarosan restaurálják azokat az ikonokat, amelyeket a 15. század végén, építésük idején festettek a moszkvai Kreml falában lévő Szpasszkaja és Nyikolszkaja tornyokra.

<

Mindeddig úgy vélték, hogy a Kreml tornyokon lévő ikonok mindörökre megsemmisültek a kommunista időkben, az 1920-as években, most azonban egy alapítvány kutatásokat végeztetett, s kiderült, hogy csupán vakolattal fedték el a szentképeket - közölte Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Vasutak (RZSD) és az Andrej Pervozvannij nevű alapítvány elnöke moszkvai lapok beszámolói szerint.

A kutatás a két tornyon április végén kezdődött, s néhány nap alatt kiderült, hogy az ikonok elé annak idején hálót feszítettek, s arra vitték fel a vakolatot, vagyis a képek és az új vakolat között levegőréteg maradt. Így az ikonok viszonylag jó állapotban maradtak fenn. A szakértők úgy vélik, a Szpasszkaja - Megváltó - torony ikonján a Megváltó, míg a Nyikolszkaja tornyon Csodatevő Szent Nyikolaj, a halászok védőszentje látható. A restaurálási munkálatokat már a közeli napokban megkezdik, és várhatóan nyár végére fejezik be.

Eddig is feltételezték, hogy a Kreml falában lévő tornyokon, a kapuk felett ikonok voltak: a megfelelő mélyedések ma is láthatók, s feltételezik, hogy a tornyok, illetve a bennük lévő kapuk éppen a rajtuk lévő ikonokról kapták mai elnevezésüket. Az elveszettnek hitt képek helyére azonban nem lehetett új ikonokat festeni, mivel a Kreml szerepel az UNESCO világörökségi listáján, amelynek feltételei ezt tiltják, az eredeti díszítések helyreállítását viszont támogatják.

A Kremlt 1331-ben említik először a krónikák. Átalakításához III. Iván nagyfejedelem (1462-1505) neves itáliai építőmestereket hívott udvarába, köztük Aristotele Fioravantit, aki előzőleg Mátyás király építkezésein is dolgozott. Ekkor emelték a Kreml körüli falat és az abban lévő, eredetileg 18 védőbástyát. A Vörös térre nyíló Szpasszkaja és Nyikolszkaja torony Pietro Antonio Solari alkotása (1491), s feltehetően ekkor keletkeztek a most megtalált ikonok is.

A szovjet érában újra Moszkva lett a főváros, és a Kreml fokozatosan az új rendszer szimbólumává, később Oroszország hatalmi központjává vált. A világ egyik legismertebb épületegyüttese, területét 1955-ben nyitották meg a látogatók előtt, 1961 óta múzeum.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Restaurálják a moszkvai Kreml megkerült ikonjait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra