Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Irodalmi központ lehet a péceli Ráday-kastély

2010. április 8. 15:39 MTI

Hamarosan megkezdődhet a péceli Ráday-kastély márvány istállójának felújítása, a pályázat útján elnyert 375 millió forintos beruházás eredményeként a barokk műemlékegyüttes ismét rangos irodalmi központtá válhat - közölte a fenntartó, a Műemlékek Állami Gondnoksága igazgatója.

<

Varga Kálmán elmondta, hogy Pécelen a kastély akkori tulajdonosa, a művészetpártoló Ráday család jóvoltából a 18. században pezsgő szellemi, kulturális élet zajlott, tudósok, írók találkozóhelye volt, ezt a hagyományt szeretné a gondnokság feleleveníteni. E célból külön programtervezet is készült, amelynek megvalósításához a Magyar Irodalmi Hagyományápolók Országos Egyesületével közösen 5,7 millió forintos, nemzetközi pályázaton elnyert támogatás teremti meg az alapot. A terv szerint újra könyvbemutatókat, rangos irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat tartanak és civil kulturális szervezetek kapnak helyet egy-egy rendezvény lebonyolítására.

Jelenleg is zajlanak itt különféle kulturális rendezvények, ilyen például az évente sorra kerülő Gedeon napok, legutóbb pedig a walesi herceg is részt vett a kastélyban tartott magyar-angol örökségvédelmi konferencián. Június 19-én, a múzeumok éjszakáján ez évben már ide is ellátogathatnak az érdeklődők. Az eddig kihasználatlan, rossz állapotban lévő márvány istálló felújításával lehetőség nyílik majd kiállítások, koncertek megtartására, ezzel a Ráday-kastély vonzereje tovább növekedhet - jegyezte meg a gondnokság igazgatója.

Annál is inkább, mert most kezdődnek a kastély közelében Pécel városközpontjának rehabilitációs munkái - tette hozzá Benkovics Gyula polgármester. Ennek keretében még az idén sétálóutcát alakítanak ki díszburkolattal, hangulatos kandeláberekkel, padokkal. Rendbe hozzák a környék házait is, amelynek eredményeként a kastély környéke korabeli hangulatot áraszt majd, a közeli étteremben pedig korhű ruhában szolgálnak majd fel a régi idők receptjei alapján sütött különlegességeket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Irodalmi központ lehet a péceli Ráday-kastély

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra