Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor a hadsereg elzárta a Niagara-vízesést

2010. március 11. 09:38 io9

1969-ben az amerikai hadsereg mérnökei meglepő teljesítményt hajtottak végre: "elzárták" a vizet a Niagaránál. Minderre a folyómeder vizsgálata, és a sziklafal strukturális vizsgálata miatt volt szükség.

<

A Flickr fotómegosztóra is felkerült sorozatban az a meghökkentő pillanat látható, amikor 1969 őszén és telén, közel fél éven keresztül víz nélkül maradt a Niagara-vízesés. Az amerikai hadsereg mérnökei ekkor a folyó elterelése után részletesen felmérték a sziklafalat, és megállapították, hogy ott az erózió nagyon komoly károkat okozott és okozhat a jövőben is.

A kiszáradt folyómeder azonban nem tűrte túl jól a megpróbáltatásokat, ezért hamarosan egy különleges öntözőrendszert is felállítottak, amellyel pótolták a talaj szükséges nedvességtartalmát.

Miközben a mérnökök felmérték, és megtisztították a medret, illetve több helyen próbafúrásokat is végeztek, egy ideiglenes turistahidat is építettek, amelyen az érdeklődők a sziklafal szélétől alig hat méterre lepillanthattak a mélybe, és szemrevételezhették a sem előtte, sem azóta nem látható területet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor a hadsereg elzárta a Niagara-vízesést

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra