Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elveszett civilizációról mesélnek a titokzatos agyagfigurák

2010. február 24. 09:04 BBC News, The Independent

Első alkalommal nyertek bepillantást a régészek egy 1400 éves, elveszettnek hitt nyugat-afrikai civilizáció életébe: a nemrég előkerült különleges agyagszobrok nyaklánccal és más ékszerekkel díszített emberi alakokat ábrázolnak.

<

A kutatók a Ghána északi részén található Yikpabongo melletti temetődombok vizsgálata során 80 agyagfigurát fedeztek fel, amelyekről elég hamar kiderült, hogy egy korábban ismeretlen, és elveszettnek hitt, ám annál kifinomultabb civilizáció emlékei lehetnek. A szakemberek reményei szerint a tárgyak végre betekintést nyújthatnak majd a térség iszlám kor előtti történetébe is, amellyel kapcsolatban nem rendelkezünk írott forrásokkal.

A ghánai és manchesteri egyetemek szakemberei szerint a több száz temetődomb egy hatalmas ősi szentély része lehetett. Tim Insoll professzor úgy véli: a leletekkel talán végre sikerül kitölteni a helyi kronológia egyik hiányzó rését, hiszen „ez egy technikailag igencsak fejlett civilizáció volt; a szobrokat több darabból állították össze”.

A felfedezés azonban több kérdéssel mint válasszal szolgált: a szakemberek szerint az, hogy a koponyák mellé ilyen tárgyakat helyeztek, a temetődombok szentélyként való használatára utal. A gyönyörűen faragott, emberi és állati alakokat ábrázoló figurák az elsődleges becslések szerint 800-1400 évesek lehetnek: további részletek a most következő datálások során derülhetnek majd ki.

Ezalatt azonban az idővel is versenyt kell futniuk: az előbb 1985, majd most 2007 óta ásott helyszínen ugyanis feltűntek a fosztogatók is, akik illegális ásatásai már több tucat dombot eltüntettek. A hasonló sírrablók pedig komoly károkat okoztak a Múlt-koron is bemutatott terrakotta figurák lelőhelye környékén is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elveszett civilizációról mesélnek a titokzatos agyagfigurák

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra