A rodostói magyar házak utolsó pillanatai

2010. február 12. 10:20 Szende László

II. Rákóczi Ferenc 1717 óta tartózkodott az Oszmán Birodalom területén, kíséretével 1720. április 24-én érkezett Rodostóba - a települést III. Ahmed szultán jelölte ki a fejedelem számára. A következő évben megkötött pozseráváci béke 15. pontja szerint a magyarokat a szultán vette pártfogásába és a Habsburg Birodalom határaitól telepítette le őket. A törökök a Habsburg diplomácia követelése ellenére sem voltak hajlandó kiadni, vagy Kis-Ázsiába telepíteni az emigránsokat.

Ugyanakkor Mikes Kelemen találóan jellemezte helyzetüket: még „a bujdosásban is bujdosnunk kell”. Gróf Bercsényi Miklós, a szabadságharc egykori főgenerálisa szellemes anagrammával adta hírül véleményét: „ostorod – Rodostó.” Egyébként a település kellemesnek tűnt, a tenger, a gabonaföldek és a gyapotmezők, a szőlőskertek, gyümölcsösök, a hegyekre futó dombhátak, a vadakkal teli rengeteg erdők változatos környezetet biztosítottak. Mikes ugyan panaszkodott a szélsőséges éghajlat miatt, de elismerte: „mi itt igen szép, kies helyt vagyunk… bizonyos, hogy suhult a fejedelemnek jobb lakóhelyt nem adhattak volna.”



A település nyugati szélén, az akkori örmény negyedben a szultán 24 házat biztosított a bujdosóknak. Minden emigráns - a fejedelemtől kezdve egészen a legalacsonyabb rangúig - fejpénzt kapott a török szultántól, amit havi járandóságként utaltak ki nekik, és ebből kellett fenntartaniuk magukat. Nem kereskedtek, nem utaztak, de földet műveltek, állatokat legeltettek. A helyiekkel nagyon érdekes viszonyt alakítottak ki, a törökök és zsidók felé a vallási ellentétek miatt nem közeledtek komolyabban. Leginkább a görögökkel voltak kapcsolatban: a fejedelem és a mágnások szolgálatában álló személyzet a Márvány-szigetről toborzott görögökből állt. Ennek az volt az oka, hogy az 1722-es pestis idején rengetegen meghaltak, ám az elzárt Márvány-szigetet kevésbé érte a járvány, így innen lehetett pótolni az emberveszteséget.

A fejedelem napirendjét szintén Mikes jegyezte fel. "Reggel hatodfél órakor a dobot megütik, akkor a cselédeknek fel kell kelni, és készen kell lenni hat órára. Hat órakor dobolnak, és akkor a fejdelem felöltözik, azután a kápolnában megyen, és misét hallgat; mise után az ebédlőházban megyen, ott kávét iszunk és dohányozunk. … Tizenegyfél órakor megütik a dobot ebédre, és tizenkét órakor asztalhoz ülünk, és törvényt teszünk a gyúkokra. … Vacsorára hetedfél órakor dobolnak. A vacsora nem tartván sokáig …" Természetesen akadtak kevésbé szabályozott napok is. „Ami pedig a mulatságot és az időtöltést illeti, a’ sokféle, és ki-ki a maga hajlandóságát követi. A fejedelem minden héten lóra ül kétszer, és estig oda vadászunk, mert itt igen sok fogoly és nyúl vagyon, veres fogoly több vagyon, mint szürke."



A magyar kolónia férfitagjainak kevés lehetősége volt, hogy magyar leányokkal, asszonyokkal kössenek házasságot, mert az emigránsok között elvétve akadt eladósorban lévő nő. Jól mutatja ezt Mikes Kelemen esete, aki szerelmes volt Kőszegi Zsuzsikába, ő azonban az özvegy Bercsényi generálist választotta, nem pedig Mikest. Az anyakönyvekből az derül ki, hogy a magyarok elsősorban a görögökkel keveredtek. Ez a temetkezési szokásokban is megmutatkozott: akik nem kötöttek házasságot görögökkel, vagy Magyarországról hozott családjuk volt, az örmény temetőbe kerültek, akiknek viszont görög feleségük volt, őket a görög temetőben helyezték végső nyugalomra.

A magyar kutatás a 19. században figyelt fel igazán Rodostó jelentőségére. A Magyar Tudományos Akadémia részéről 1862-ben látogatott Rodostóba Ipolyi Anold történetíró, Henszlmann Imre művészettörténész és Kubinyi Ferenc régész. Az első alapos tájékoztatás Beszédes Kálmán érdeme, a festő 1878-ban hajózott Triesztből Törökországba, s többször is hosszabb-rövidebb időt töltött Rodostóban. Az általa rajzolt képek jelentős forrásértékkel bírnak. Thaly Kálmán történetíró, 1888. október 7–8-án két napot töltött Rodostóban tolmácsával, a török költészet neves kutatójával dr. Kúnos Ignác turkológussal együtt, aki romantikus képet festett az emigrációról. A figyelem az 1906-os újratemetés kapcsán ismét a Márvány-tenger parti város felé irányult. 1904-ben Edvi Illés Aladár érkezett Rodostóba, hogy megörökítse az "ebédlőpalotát" és a többi magyar házat. Ő még teljesen jó állapotban lévő épületeket festett meg.

A házak és környezetük gyökeres átalakulását a 20. század történelmi eseményei és társadalmi változásai idézték elő. Az első világháborút követő görög megszállás, majd a drasztikus lakosságcsere jobbára csak az ingóságokat érintette, de az 1960-70-es években felgyorsult modernizáció, továbbá a lakosság gyors növekedése miatt új városfejlesztési koncepciót alakítottak ki. Annak ellenére, hogy a terv az óváros ezen, egykor magyarok lakta örmény részét bizonyos mértékig megőrzésre javasolta - tényleges támogatás híján - az egykori örmény negyed, így a magyar kolónia megmaradt épületei is pusztulásnak indultak.

Jóllehet a hagyományos faépületeket Törökországban törvény védi, ezt a gyakorlatban nehéz érvényre juttatni. Tekirdagban is hasonló a helyzet. A házakat állandóan karban kellene tartani, mivel az épületeket a középkorra visszavezethető technikával készítették. A favázat legtöbbször vályogba rakott vékony téglákkal töltötték ki, de előfordult, hogy kétoldali deszkaborítás és egy belső vályogtapasztás jelentette a külvilágtól való elválasztást. Az elhagyott házak faanyagát elsősorban fűtésre használják fel, a tartószerkezet pusztulása után pedig az időjárás befejezi a szomorú folyamatot.



Az ezredfordulón Pintér Tamás és Deák Zoltán a még álló házakat mérte fel. Ekkor öt építményt - Mikes Kelemen háza ( Pestemalci caddesi 99.), Bercsényi Miklós két háza (Mikes Kelemen sokak 9. Pestemalci caddesi 85-87.), Forgách-ház (Macar sokak 13.), feltételezett magyar ház (Macar sokak 11-1/a.) - sikerült beazonosítani, igaz a 2003-ban megjelent publikációban jelezték, hogy időközben milyen építmények jutottak az enyészet sorsára.

A helyzet azóta sajnos tragikussá vált. Mikes Kelemen háza teljesen elpusztult, helyén játszótér létesült. Bercsényi Miklós első házának helyén építési törmelék található, második házából csak néhány gerenda maradt. A mellette lévő, a helybeliek szerint egykori örmény templomot is veszély fenyegeti. A Rákóczi Múzeum közelében lévő két ház közül az egyikre már csak a zöld gyep emlékeztet. Egyedül talán a Forgách családhoz köthető ház dacol az elemekkel, igaz az is bármelyik pillanatban összeomolhat. Csak remélni lehet, hogy a február 1-jén újra megnyitott Rákóczi-ház a múzeum közvetlen környezetére is ráirányítja a figyelmet.

Felhasznált irodalom: Pintér Tamás - Deák Zoltán: A magyar bujdosók házai Rodostóban. Műemlékvédelem, 2003.; R. Várkonyi Ágnes: "Európa közös ügye" Rodostóból nézve. Budapest, 2009.