Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ásatások miatt késik a római metróvonal átadása

2009. október 22. 15:02 MTI

Régészeti ásatások miatt késik a jelentősebb városnegyedeket összekötő római 3-as metróvonal első szakaszának átadása, és várhatóan csak 2011 végén készül el - közölte a római metróvállalat (Met.Ro) igazgatója.

<

Az új vonal, amely félmillió ember közlekedését segíti majd elő, a Vatikán és a Piazza Venezia érintésével a város földrajzi középpontján halad át. Az igazgató elfogadhatatlannak nevezte a munka elhúzódását. "Az élőket kellene előnyben részesíteni a halottakkal szemben" - tette hozzá a régészeti kutatásokra célozva.

Az építkezésnek köszönhetően a város történelme szempontjából fontos romokat sikerült feltárni, így Hadrianus Atheneaumáét, egy Néró császár által megrendelt görög tornatermet, a Mars-mezőt a Tiberisig átszelő csatorna maradványait. Találtak a Colosseum építéséhez használt szerszámokat és felszereléseket is.

"Róma az építészet fővárosa, roppant sajátos város" - fejtette ki Roberto Cecchi, Róma és Nápoly metróvonalaiért felelős különmegbízott. "Lábunk alatt egy másik város terül el, így egy metróvonal építése bonyolult feladatot jelent. A régészet azonban nagy lehetőséget biztosít, mivel a gazdasági és kulturális fejlődés fontos forrása".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ásatások miatt késik a római metróvonal átadása

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra