Egy slampos gasztrokirálynő öröksége
2009. október 7. 11:21 csp, ted aprajev
Hibázni márpedig lehet és még szépnek sem kell lenni
A The French Chef-en felnőtt nemzedék máig emlegeti azt a – napjaink műsoraiban elképzelhetetlen – klasszikussá érett pillanatot, amikor a jellegzetes ingekben főző és a konyharuháját szoknyájának övébe fűző Child egy burgonyás palacsinta készítése közben hibázott és a tészta egy része a lábas helyett a gázon landolt. A szakács megvakarta a tarkóját, a nézők szemébe nézett és leginkább a Monty Python egyes tagjainak eltorzított kappanhangjára emlékeztető módon kijelentette: amikor feldobsz valamit, biztosnak kell lenned magadban, majd hozzátette: "Ne feledje, a konyhában egyedül van, és senki nem látja”. Ez volt az a mozzanat, amikor az amerikai közönség egyként sóhajtott fel és kollektíve felszabadult a hibázás bűnének rabigája alól.
Julia Child Julia McWilliams néven született 1912-ben Kaliforniában. Húszas éveiben New Yorkban dolgozott egy lakberendezési cég hirdetési osztályán. A második világháború alatt önkéntesként többek között Ceylon szigetén teljesített hírszerzői feladatokat. 1945-ben Kínába küldték hasonló titkos küldetéssel, ahol összeismerkedett a szintén hírszerző Paul Childdal. A háború végén visszatértek Amerikába és összeházasodtak.
Pault a munkája Franciaországba szólította. Julia Child itt lett rajongója a francia konyhaművészetnek és, hogy jobban megismerje azt, beiratkozott a világhírű Le Cordon Bleu főzőiskolába. Hathónapnyi intenzív tanulást követően összeállt két másik iskolatársával, Simone Beck-kel és Louisette Bertholle-el, akikkel L’Ecole des trois Gourmettes (A három inyencnő iskolája) nevű vállalkozásuk keretében párizsi lakásukban főzőtanfolyamokat tartottak, elsősorban amerikai hölgyeknek. Közben elkezdtek dolgozni – eredetileg hárman együtt – az amerikai alapanyagokra adaptált francia alapszakácskönyvön.
A kötet kiadása majdnem tíz évig húzódott, leginkább azért, mert a kiadók megijedtek a vaskos, túl részletes receptgyűjteménytől. Child azonban nem volt kész kompromisszumokra: sem a recepteket nem óhajtotta egyszerűsíteni, sem a könyv terjedelmét nem volt hajlandó csökkenteni. Egy fiatal, tehetséges szerkesztőnek köszönhetően (aki nem mellesleg az Anna Frank naplójának kéziratát is felfedezte), végül a neves Knopf kiadó vágott bele a merész vállalkozásba, és 1961-ben kiadták a kétkötetes szakácskönyvet, Mastering the Art of French Cooking címmel. A 800 oldalas könyv terjedelmével és úttörő tartalmával ma is forradalmi műnek számít, kevés amerikai háztartásban hiányzik a szakácskönyves polcról.
Visszatérve az Egyesült Államokba, Child a bostoni közszolgálati tévében népszerűsítette szakácskönyvét. Itt derült ki, hogy az egész további pályafutására jellemző szívmelengető humora, sajátos hanghordozása tömegeket képes megszólítani. 1963-ban indult a The French Chef című tévésorozat. A sikert jellemezte, hogy egyszerre 96 csatorna vette át a műsort. A hórihorgas Child egy pillanat alatt kilépett a "helyi híresség” szerepköréből. Szinte borítékolható volt az Emmy díj, amit 1966-ban meg is kapott. Neve az igényes főzés szinonimájává vált.
A hetvenes, nyolcvanas években rendszeresen megjelent az ABC Good Morning America című műsorában. Újabb tévéprogramok következtek, mint a Julia Child and Company, vagy a Dinner at Julia’s és számos új szakácskönyv, amelyek a kulináris ismeretek szinte minden vetületét érintették. Ő volt az első nő, aki felkerült a Culinary Institute Hírességek Falára.
2000 novemberében megkapta a legmagasabb francia állami elismerést, a francia Becsületrendet (Ordre national de la Légion d'Honneur), két évre rá pedig a Amerikai Nemzeti Történeti Múzeumban kiállították azt a konyhát, teljes felszerelésével együtt, ahol három műsorát is forgatták. Child 2004. augusztus 13-án hunyt el, két nappal 92. születésnapja előtt. Nem sokkal később megjelent önéletrajza, amelyben érzékien vall arról, hogy miként fedezte fel magában az életre szóló hivatástudatot, elkötelezettséget a gasztronómia iránt. A könyv a mai napig bestseller.
A francia gasztronómiai szakértők véleménye azonban megoszlik Julia Child munkásságával kapcsolatban. Néhányan azt állítják, hogy könyvében a francia konyha karikatúráját adta, és a műsoraiban túlságosan nehézkesnek és formailag szigorúnak mutatta be azt. Mások éppen ellenkezőleg, azt tartják, hogy demisztifikálta a francia konyha nehézkességét, és példát mutatott a franciáknak- ahol aránylag kevés a főzős műsor,- hogy nem csak a kiválasztottak tevékenykedhetnek a konyhákban.
Talán Jean Claude Ribaut, a Le Monde étel kritikusának véleménye lehet a középút: szerinte Julia Child szerepe több, mit egy közvetítőé, aki ugyan sokat tett azért, hogy az amerikaiak megismerjék a francia életstílust, kulináris vívmányokat, de az éttermi főzésre, kultúrára nem volt befolyása. Azt elismerhetjük, hogy annak ellenére, hogy Child receptjei többnyire klisékből építkeztek, azok mégis valamiféle kombinációi a tudományos felfogásnak és a tapasztalati úton szerzett képességnek. Talán ezért írnak jobb szakácskönyveket az amerikaiak, mint a franciák. Utóbbiak ugyanis azt gondolják, hogy mindnyájan természettől született szakácsok, és bármikor fejből főznek, anélkül, hogy azt többszöri tesztnek, ellenőrzésnek vetnék alá.
A teljes cikk a Diningguide oldalán
Támogasd a 
szerkesztőségét!
