Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A nagyközönség is láthatja Kepler prágai lakását

2009. augusztus 26. 20:32 MTI

Megnyitották azt a lakást, ahol Johannes Kepler német csillagász prágai tartózkodásának utolsó öt évében élt; a szerény lak mindössze 22 négyzetméteres.

<

A visszafogott "múzeumot" abból az alkalomból nyitották meg a nagyközönség előtt, hogy négyszáz éve, 1609-ben jelent meg Kepler korszakalkotó műve, az Astronomia Nova (Új csillagászat).

A Prágában töltött időszak volt Kepler életének legfontosabb 12 éve - mondta Pavel Suchan a Cseh Csillagászati Társaság részéről. Ezen évek alatt a tudós harminc művet írt. Ebből kiemelkedik az Astronomia Nova, amelyben Kepler első két törvénye kapott helyet. A Károly-hídtól alig pár méterre található kis lakásban tíz tábla avatja be a látogatókat Kepler ismereteibe, amelyek átfogták a matematika és az optika tudományát. Emellett a tudós által készített távcsőtervrajzokat is megismerhetik az érdeklődők.

Johannes Kepler II. Rudolf császár udvari csillagászának segédjeként került Prágába, Tycho Brahe halála után azonban ő lett a főasztronómus.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A nagyközönség is láthatja Kepler prágai lakását

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra