Meghatározzák a városképet történeti faablakaink
2009. július 2. 10:27
Épített örökségünk részeként kellene kezelnünk hagyományos stílushordozó faablakainkat, amelyek arányrendszerükkel, formai és technikai megoldásaik révén az egész épület, utca stílusát megjelenítik - fejtegeti Lőrinczi Zsuzsa műemlékvédelmi szakmérnök a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ajánlásával írt tanulmányában.
Az Építészfórumon megjelent munkájában Lőrinczi Zsuzsa műemlékvédelmi szakmérnök amellett érvel, hogy a meggondolatlanul elvégzett ablakcserékkel pótolhatatlan értékek mennek tönkre, temérdek szemét keletkezik, de a fenntarthatóság szempontjából is alapvető fontosságú lenne, hogy minden meglévő erőforrást maximálisan hasznosítsunk. A régi ablakokat kiváltó, energiatakarékosabb ablakokkal biztosan elveszítjük a történeti ablakok értékét.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ajánlásával írt tanulmány szerint a barokk korban még egyrétegű faablakokból a klasszicista stíluskorszak készít kettőzött, kifelé-befelé nyíló ablakot. 1855-től fokozatosan terjedt el a kapcsolt gerébtokos befelé-befelé nyíló ablak. A historizmusban ezt a típust a technikai tökéletességig fejlesztették. A szecesszióban – a technikai tudás birtokában – pedig már jóformán nem is volt határa a formai változatosságnak.
A nyílászárók méret és osztásrendje alapján 10-20 éves pontossággal meghatározható egy adott épület kora. Szakmai szempontból az első világháború előtt készült ablakok a legkiválóbbak, mert szinte kivétel nélkül nagyon jó minőségű gesztfából készültek. Az első világháborút követően készült ablakok nagy többsége is értékes, mivel az 1950-es évekig az asztalosok még alkalmazták a régi technológiákat, és betartották a tradicionális minőségi követelményeket. Később egyre gyengébb minőségű fából készültek, vetemedésre hajlamosabbak, és a formai gazdagság, a mívesség is eltűnt.
Az ablakok külső szárnya általában vörösfenyőből készült, csomómentes, válogatott és sűrű évgyűrűjű, tehát vetemedésre kevésbé hajlamos, az időjárásnak jól ellenálló fából. Vannak példák olyan, 200-300 éves faablakokra is, amelyek mind a mai napig jól működnek. Energiatakarékossági szempontból biztosan előnyösebb e kettős üvegezésű hagyományos ablakok megtartása és felújítása. A kétrétegű ablakok cseréje pedig teljesen leronthatja az épületek homlokzati megjelenését. Társasházak esetén egyébként a nyílászárók külső szárnya az osztatlan közös tulajdon része, tehát a többi lakótárs hozzájárulása szükséges az ablakok teljes cseréjéhez.
A századfordulón (1890-től) főleg a városi épületeken általánosan elterjedt az esslingeni faredőny. Ez a szerkezet a lamellák közötti hézagokkal és a kitámasztható karokkal zseniális megoldást kínált az árnyékolásra, oly módon, hogy egyúttal a mögötte lévő tér bevilágítása is viszonylag hatékony maradt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
