Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ingyenes buszokkal utazhatunk a Koronázási Hétvégére

2009. június 2. 21:29 Kovács Olivér

Akár ingyenes buszjárattal is eljuthatnak az érdeklődők a Gödöllői Királyi Kastély egyik legnagyobb szokásos ünnepére, a Koronázási Hétvégére. Június 5-7-e között ugyanis Ferenc József és Erzsébet királyné 142 évvel ezelőtti megkoronázására emlékeznek a kastélyban.

<

„Szeretnénk, ha minél többen lehetnének jelen a kastélyban, ezért szombaton és vasárnap is ingyenes busz indul a Hősök teréről reggel fél tízkor” - mondta el a műemlékem.hu-nak Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Hozzátette: a busz mindkét nap 18 órakor indul vissza Budapestre a kastélytól.

A hétvégi rendezvénysorozat egyik legünnepélyesebb eseménye a Titánia lovagjai II.: Gróf Andrássy Gyula, a „lángoló zseni” című időszaki kiállítás megnyitója lesz. Az Erzsébet királynéhoz szorosan kötődő államférfi életéből epizódokat felvillantó, a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen rendezett kiállításhoz még a szlováliai Betléri Kastélymúzeum is kölcsönzött tárgyakat.

A kiállítás megnyitójára 5-én, pénteken délután kerül sor, a hétvégén pedig sokszínű programkínálatból válogathatnak az érdeklődők. Így lesz ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál, koronázási játszóház, lovasbemutató, íjászverseny, filmvetítés, operett gála, délutánonként pedig előadásokon tudhatnak meg részleteket a látogatók a korszak történelmi személyiségeiről, s még Erzsébet királyné és gróf Andrássy Gyula barátságának részleteire is fény derül.


A Koronázási Hétvége részletes programja:

Június 5.

17.00 Titánia lovagjai II. – Gróf Andrássy Gyula időszaki kiállítás megnyitója a Díszteremben

Június 6.

10.00 Ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál
11.00 Budapesti Történeti Múzeum „Koronázási” játszóháza a Barokk Színházban
11.00-12.30 Cercle – találkozás az Erzsébet királyné hasonmásverseny győztesével, Szabó Dórával a Díszteremben
13.00 Gulliver Liliputban – az Óperenciás Bábszínház előadása
14.00 Lovas bemutató a Kastélyparkban
15.00-17.00 Ismeretterjesztő előadások gróf Andrássy Gyuláról:
15.00 Mgr. Éva Lázárová történész, a Betléri Kastélymúzeum igazgatója előadásának címe: A Betléri Kastélymúzeum
15.30 Szilvia Lőrincikova történész-muzeológus előadásának címe: Az Andrássyak és a műgyűjtés
16.00 Borok, dalok, bábok – előadás a régi magyar borokról, mondákról Mindazoknak, akik már bort is ihatnak – előadja a Maszk
17.00 Filmklub a Barokk Színházban – A szép akasztott (2001)
17.00 A Liszt Ferenc Kórus fellépése a Díszudvaron

Június 7.

10.00 Ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál
11.00 Budapesti Történeti Múzeum „Koronázási” játszóháza a Barokk Színházban
11.00-12.30 Cercle – találkozás az Erzsébet királyné hasonmásverseny győztesével, Szabó Dórával a Díszteremben
13.00 Piroska és a farkas, tánc-mese – a Minimax csatornáról ismert előadás klasszikus zenével
14.00 Íjászverseny a kastélyparkban
14.00-16.00 Ismeretterjesztő előadások gróf Andrássy Gyuláról:
14.00 F. dr. Dózsa Katalin művészettörténész, előadásnak címe: Erzsébet királyné és gr. Andrássy Gyula barátsága
14.30 Dr. Buzinkay Géza történész, főiskolai tanár, előadásnak címe: Szép miniszterelnök és légtornász - gr. Andrássy Gyula a karikatúrákon
17.00 Filmklub a Barokk Színházban
20.00 Operett-gála a Díszudvaron

Folyamatosan zajló programok 10.00-18.00 óra között

- Kézműves-vásár és foglalkozások
- Hintózási és lovaglási lehetőség
- Friss kürtőskalács, lángos, Lacikonyha

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ingyenes buszokkal utazhatunk a Koronázási Hétvégére

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra